Bár szőlésznek készült, a borospoharat teáscsészére cserélte, mert elvarázsolta a tea tudománya. A britektől tanult, majd hazatérve saját teaültetvényt alakított ki a Duna partján. Sőt, azt mondja, teacserjét akár mi is nevelhetünk otthon.

Virágos illatú, lágy ízű tea gőzölög Varga Marianna csészéjében – a saját termesztésű teája, amit még nyáron szüretelt. Ahogy a csészét megemeli, az egyik csuklóján egy apró tetoválás válik láthatóvá. ­Virágzó teacserjét ábrázol.

– Bár a teának nem a virágát hasznosítjuk – kezdi –, annyira szép, hogy nekem mindig ellágyul a szívem, ha meglátom. Mutatok róla fotót!

Előkapja a telefonját, és milliónyi kép kerül elő a fehér, jázminra hasonlító virágról, illetve Marianna ültetvényéről, amely hihetetlen, de Vác közelében fejlődik hat éve. Igen, hazai földben is megél Ázsia kincse, a tea.

Egy (tea)délután Londonban

Varga Marianna már gyerekkorában közel került a teák világához: az egyik nagymamájával mindig grúz fekete teát ivott, a másikkal pedig saját szedésű gyógynövényekből készült gyógyteákat kortyolgatott. Mindezt Csaholcon, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik falujában, a határ közelében, ahol egész nyarakat töltött gyerekkorában.

Később a Kertészeti Egyetemen tanult, a gyümölcstermesztés–­szőlész szakirányon ismerkedett meg közelebbről a teacserjével. Annyira tetszett neki a téma, hogy az erről szóló jegyzet az egyetlen, amit sosem selejtezett ki.

Az egyetem után az Egri borvidéken dolgozott szőlészként, Ausztráliában borászati laboránsként, és a borok világánál is maradt volna, ha nem költözik Londonba leendő férjével. Hat hónapra készültek, hat évig maradtak. Marianna már az első héten – álláskeresés közben – betévedt egy nagy múltú teakereskedésbe, és váratlan fordulatot vett az élete

Galéria | 3 kép

.

– Teljesen véletlenül becsábítottak egy kóstolásra – emlékszik vissza –, és amikor körbenéztem a hosszú polcokon, amelyeken óriási dobozokban finomabbnál finomabb teafüvek várták, hogy megszagoljam őket, tudtam, hogy itt szeretnék dolgozni.

Vásároltam néhányból, és amikor fizettem, megkérdeztem a pénztárostól, odaadná-e az önéletrajzomat az üzletvezetőnek. ­Beleegyezett. Még a metróhoz sem értem ki, már hívott a menedzser, hogy menjek be állásinterjúra, és a következő hétfőn kezdhettem is eladóként. Több belső képzést elvégeztem náluk, hogy okleveles teaszakértő lehessek, és feljebb léphessek a ranglétrán. Például Giles Hiltontól tanulhattam, aki számtalan teakönyv szerzője, és évtizedek óta beszerzőmesterként járja a világot.

Teakert a Naszály alatt

Mariannát hazahúzta a honvágy. Nem szeretett volna Angliában családot alapítani, így férjével visszaköltöztek Magyarországra, és két gyermekük született. Eleinte szomorú volt, mert itthon nem tudta hasznosítani a teákkal kapcsolatos tudását, amit viszont nem akart elengedni, ha már ennyi energiát fektetett bele. Úgy döntött, a gyerekek mellett saját vállalkozásba fog. Szívügye az európai teatermesztés, több termesztővel kapcsolatban áll Hollandiában, Olaszországban, Grúziá­ban, Angliá­ban, miközben nagyon sokan nem tudják elképzelni sem, hogy Európában, sőt Magyarországon is megterem a tea.

– Korábban egy nepáli, igen ellenálló cserjét honosítottak meg Angliában, majd Skóciában – meséli. – Később viszont egy holland úr, Johan Jansen nemesített egy kimondottan európai klímára alkalmas hibridcserjét. 2018-ban keresett meg azzal, vállalnám-e, hogy kiültetem, és megfigyelem, bírja-e a magyar viszonyokat. Hajtott a szakmai kíváncsiság, naná, hogy belevágtam.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
Varga Marianna elmondja, hogyan tudunk otthon is teát készíteni.
Beavat abba, hogyan tudjuk megtalálni a minőségi teát.
Elmondja, miért fizetnek bizonyos teákért dollármilliókat.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .