A nagymamám négy hónappal az első világháború kitörése előtt született. A második világháborúban a férje orosz hadifogságba került, ekkorra már három kisfia volt. Később született még két lánya, öt gyereket nevelt fel, de az évek alatt kikötött nála néhány olyan gyerek is, akikről nem gondoskodott senki, csak ő. Kilencvennégy évesen ment nyugdíjba, addigra két fiát is elveszítette. Százéves korában halt meg, élete végéig motivált volt. Mindig arra tanított minket, hogy mindenben, még a legnagyobb nehézségben is találjuk meg a jót, és kapaszkodjunk bele. Nagymamám nem volt jártas a pszichológiában, nem olvasott önsegítő könyveket, sőt úgy sejtem, nem is foglalkozott tudatosan a gondolkodásmódjával. Egy azonban biztos: ösztönös optimista volt. Ez nagyon sok nehézségen átsegítette, ezért szerette volna átadni nekünk, unokáinak is.
– Ha az őseink nem lettek volna hajlamosak az optimizmusra, akkor nem álltak volna neki felfedezni a világot, nem vállaltak volna kockázatot, és így elveszítettük volna a fejlődés lehetőségét – mondja dr. Koltói Lilla szakpszichológus, egyetemi adjunktus. De vajon mit is jelent az egészséges optimizmus, hogyan válik a pozitív gondolkodás irreálissá, hogyan segíti boldogulásunkat, és hogyan fejleszthető?
Értelmet találni a nehézségben
– Hogy mi az optimizmus, arról több doktori dolgozat is született – folytatja dr. Koltói Lilla. – Ha a pszichológia tudománya felől közelítünk, akkor ez egy ernyőfogalom, sok hasonló definíció tartozik hozzá, többféle megközelítése van. Az egyik legáltalánosabb, hogy vannak olyan személyiségű emberek, akikben az optimizmus mint személyiségvonás erősebben van jelen, mint másoknál. Ez a jövő általános pozitív megközelítését jelenti, miszerint az, ami vele vagy a világban történni fog, inkább pozitív lesz. Létezik egy másik pszichológiai megközelítése a témának, ami az attribúciós stílusra vonatkozik. Ez azt takarja, hogy az eseményeket hogyan magyarázzuk, milyen okokat feltételezünk azok hátterében. Aki optimista, az a vele vagy a világban történt eseményeket inkább pozitív okokra vezeti vissza, vagy legalábbis megtalálja bennük a pozitív tartalmat. Ha például nem sikerül egy állásinterjú, azt mondja, nem volt topformában, vagy nem találták meg a közös hangot az interjúztatóval. Tehát a sikertelenséget nem az ő állandó negatív vonásaira, a magával való elégedetlenségre vezeti vissza. Ahogy már említettem, az optimizmus evolúciósan él bennünk, vele együtt azonban egy úgynevezett optimista torzítás is jelen van. Ez azt jelenti, hogy bizonyos helyzetekben magunkat, illetve a lehetőségeinket pozitívabbnak látjuk, mint másokéit. Több kutatás rámutatott, hogy az ember hajlamos a pozitív lehetőségeket túl-, a negatívakat pedig alulértékelni. Ez belénk van építve, ez a túlélésünkhöz is kell. Ennek segítségével leszünk motiváltak, így találunk reményt, így lesz magasabb az önbecsülésünk. Ez különösen fontos, amikor a világban borzalmas dolgok történnek. Ha csak ezeket látnánk, abba belerokkannánk, ha azonban reményt és értelmet találunk, az segít átvészelni bármit. Viktor E. Frankl, a logoterápia atyja a koncentrációs táborokban azt figyelte meg, hogy azoknak volt esélye a túlélésre, akik megtalálták az értelmet a legborzalmasabb helyzetben is.
A szenvedést nem kerülhetjük el, állítja Frankl professzor, azt azonban eldönthetjük, milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet. Bizonyos szempontból erről szól Karsai Dániel ügye is. A gyógyíthatatlan ASL betegséggel küzdő alkotmányjogász nem hisz a csodában, hiszen ebből a betegségből még soha senki nem gyógyult meg. De ebben a reménytelen helyzetben is talált értelmet, ami az élethez kapcsolódik: hogy párbeszédet indítson az életvégi döntések témájában.