“A balesetem után elszálltam, mint a kő, és most szabad vagyok” – Holló András kerekesszékes táncoktató története

Olyan a kisugárzása, hogy mindenki csatlakozni akar hozzá, gondolatait mély bölcsességekké érlelte az idő és az élet. Holló András, aki kerekesszékből már nyolcszáz embert is tanított táncolni, szabad. Ahogy ő mondja, elrepült, mint parittyából a kő.

Holló András 2007. szeptember 21-én reggel motorral Budakeszire indult, hogy az egyik gimnáziumban szalagavató táncot tanítson a diákoknak. Amikor a Nagykovácsihoz vezető úton a kocsisort előzte, kikanyarodott elé egy autó. András fékezett. Az ütközést elkerülte, de átrepült a kormány fölött, a motor pedig ráesett. Harminchét éves volt ekkor. 

Ahogy a hideg aszfalton feküdt, az autó dísztárcsájában látta a saját tükörképét. „Istenem, innentől mindent csak teveled!” – ez volt az első gondolata. Amikor rádöbbent, hogy nem érzi a lábait, az futott át rajta, hogy a kezei épek, számítógéppel még dolgozhat, a családját el tudja tartani.

A műtét közben állapították meg, hogy nem tört el a gerince, csak elrepedt, a csigolyákat négy csavarral rögzítették. Másnap a doktor megnyugtatta, hogy karácsonyra felépül. Aztán az egyik alkalommal, amikor az ápolók az oldalára fordították, éktelen fájdalom hasított belé, onnantól hónapokig lázas volt. Csak később derült ki, hogy akkor tört el a gerince. András hiába kérte, hogy legalább röntgenezzék meg, azt mondták, az drága, nem jár neki. Végül a rehabilitációról a felesége „csempészte ki” egy magánrendelésre azzal, hogy színházba mennek. A röntgen mutatta meg, hogy a csavarok szanaszét állnak, kitörtek a csontból. András szegycsontól lefelé azóta sem érez.

TIZENNYOLC ÉV MAGÁNY

– Mindannyiunknak van valami vezérfonala, amire az életünk fölépül. Nálam ez a becsapottság. Hároméves koromban az apukám elköltözött. Szerettem nála lenni, viszont többször előfordult, hogy nem jött el a találkozóra. Az is a padlóba döngölt, amikor gimnazistaként hiába hittem abban, hogy elég jó vagyok a kertészeti egyetemhez, a családom a hátam mögött segíteni akart, hogy protekcióval felvegyenek. Az szintén rosszulesett, amikor a baleset után volt egy kis májproblémám, amit megpróbáltam egyedül megoldani, erre az anyukám kihívta a mentőket. És hát egy orvosi műhiba miatt vagyok kerekesszékben is – mondja Holló András. – A sok csalódás után jutottam el odáig, hogy az én reményem a természetfeletti valóságban, az Istenben, a transzcendenciában van. Az egésznek a lendülete olyan, mint a parittyáé: pörget, pörget, pörget, és egyszer csak elrepül a kő. A csalódásaim pörgettek, pörgettek, pörgettek, míg a balesetem után elszálltam, mint a kő, és most szabad vagyok. Repülök. És a repülés brutálisan jó. Felülről, kívülről látom az életemet.

A válás után az édesanyjával a nagyszülőkhöz költöztek. Nagyapját a kommunista diktatúrában többször bebörtönözték, ezért a nagyszülők féltek. András csak titokban járhatott hittanra, nem engedték osztálykirándulásra, táborba, bulizni. Nem voltak barátai.

‒ Néhány éve az osztálytalálkozón a többiek hozták a fotóalbumokat, és boldogan sztorizgattak. Kezembe került az album, de a második oldal után azt mondtam, hogy srácok, ne haragudjatok, ezt nem tudom végignézni. Csak azt látom, mennyit vesztettem ‒ meséli. ‒ Egyébként a mai napig nem tudok beilleszkedni egy közösségbe, akármilyen szeretettel fogadnak, egysze­rűen gyerekkoromban kiirtották ezt a képességemet. A családomban is rengeteg énidőre van szükségem, a kerttel simán elbíbelődöm akár öt-hat órát.

„ITT VAN A MENYASSZONYOD”

A katonaság után elköltözött otthonról, és az egyetemen a közösség egyik központi figurájává vált. Másodévesként a társaival elvállalták, hogy megszervezik a gólyabált, és összeraknak egy szórakoztató színdarabot. Menet közben a többiek kiszálltak a projektből, András egyedül csinálta végig az egészet. A színpadon érezte először, hogy önmaga lehet.

„Lassúzni mindenki tud” ‒ hívta táncolni még a gimis bulin egy lány, aki húsz másodperc múlva mégis ellökte magától azzal, hogy „te tényleg nem tudsz táncolni”. Andrást később az unokahúga vette rá, hogy elmenjen vele egy tánciskolába, ahol kevés volt a fiú. Ott fedezte fel a tánc örömét és kultúráját, amit továbbmélyített, hogy az első barátnője dzsesszbalettezett. Egyre többen kérték meg, hogy tanítsa őket, koreográfiákat rakott össze, ezért kiváltott egy vállalkozói igazolványt, amellyel kertrendezést és táncoktatást is vállalhatott. Végül tánciskolát nyitott.

Az egyetemen csatlakozott egy ökumenikus bibliakörhöz, ami elvezetett ahhoz, hogy az egyik plébánián az ifjúsági hittancsoportot vigye. „Itt van a menyasszonyod” ‒ fogadta 1994-ben a sekrestyés néni. Az új lány, a tizenhat éves Virág meglepően hasonlított ahhoz a képhez, amit András korábban egy lelkigyakorlaton látott imádság közben. Sokat beszélgettek, a fiú udvarolni kezdett. Mivel a korkülönbség miatt Virág édesapja megtiltotta, hogy találkozgassanak, titokban randevúztak. Vezettek egy „levelezőfüzetet”, amelybe a randik között írtak és rajzoltak egymásnak. Öt év után házasodtak össze. Két gyerekük született, Blanka ma tizen- nyolc, Levente tizenhét éves. A budakalászi házukat Virág nagypapája, Makovecz Imre tervezte újra. Gyönyörű kertjük egy mini arborétum, András már többször nyert vele díjat.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .