„Már nem érek rá lustálkodni” – Szalóki Ági anyaságról, versekről és a mozgás öröméről

Versek, dalok között

A szüleim pedagógusok voltak, mesék, versek, dalok közt cseperedtem. Állítólag előbb énekeltem, mint beszéltem. Hétévesen megismerkedtem a Kallós Zoltán kedves dalai című lemezzel, de Kodály Zoltán Háry Jánosát vagy az István, a királyt is rongyosra hallgattam. S ha már felsorolom, ki mindenki hatott rám, természetesen a Kaláka és a Sebő együttes sem maradhat ki. Már kicsiként megérintett az erdélyi népzene, és tizennyolc évesen végre személyesen is találkozhattam Kallós Zoltánnal. Ő ajánlott be az Ökrös együttesnek, akikkel évekig énekeltem. 

Kötődésem a magyarsághoz

Édesapám gyakran vitt minket múzeumba, és a Nemzeti Galériá­ban hosszasan mesélt a történelmi témájú magyar festményekről. Rengeteg időt töltöttünk a Hadtörténeti, a Néprajzi és a Mezőgazdasági Múzeumban is, azóta is imádok kiállításokat, skanzeneket látogatni. Szerencsés vagyok, mert arról, hogy ki vagyok és honnan jöttem, nemcsak ott, hanem az iskolában és otthon, családi körben is tanulhattam. Nálunk – különösen apai ágon – magától értetődő a felmenők életének ismerete. Gyerekkoromban gyakran nézegettük a családi fotóalbumokat, és hallgattuk a nagyszüleink, dédszüleink életének emlékezetes epizódjait. Talán kellettek ezek az alapok ahhoz, hogy később az erdélyi falvakat járva őszinte kíváncsisággal tudjam kikérdezni a helyi parasztembereket kedves dalaik-ról, ünnepeikről, szokásaikról, életük örömteli és nehéz pillanatairól, s kellettek ahhoz is, hogy egyértelműen érezzem, mennyire ide tartozom. 

Csak egy mondat volt

Abban, aki lettem, fontos szerepet játszott Maksa Katalin, az általános iskolai magyartanárom. A világ legjobb pedagógusa! Következetes, alapos, felkészült tanár, olyan, aki évtizedek óta folyamatosan képezi magát, és ma ugyanolyan lelkesedéssel tanít, mint harmincöt évvel ezelőtt. Emlékszem, tizennégy évesen nem szerettem Adyt, és a memoriterként feladott versek közül csak annyit tanultam meg, amennyi a ketteshez kellett. Mire ő így szólt: „Neked nem lehet elég ennyi, te a Szalóki Ági vagy!” Azzal kecsegtetett, ha megtanulok húsz verset a költőtől, súg egy titkot. Több se kellett nekem! Egy óra alatt bebifláztam húsz Ady-költeményt, ma sem értem, hogyan. Illetve értem: a jó pedagógus képes motiválni. Kati jutalmul elvitt életem első népzenei koncertjére, az Ökrös együttes klubjába. Hat évre rá már a lemezükön énekeltem.

A mozgás öröme

Gyerekkoromban úszásra és mű­vészi tornára jártam, de sajnos mindegyiket hamar abbahagytam. A szüleim sokat dolgoztak, nem tudtak rendszeresen vinni az edzésekre. Pedig úgy másztam kötélre, mint egy mókus, és nagyon jól futottam. Ennek ellenére a rendszeres mozgás sokáig kimaradt az életemből. Huszonöt évesen kezdtem el tornázni, és volt egy időszak, amikor heti öt-hat órát táncoltam Nagy Csilla táncossal. A jóga csak később érkezett az életembe, de a fiam születéséig tíz éven át napi rendszerességgel gyakoroltam. Bevallom, egy ideje nagyon hiányzik a mozgás. Hál’ istennek a természet közelében élek, itt tiszta a levegő, ha csak lehet, felszaladok az erdőbe. Egy jó erdei séta kinccsel ér fel. 

Anyának lenni csoda!

Mindig vágytam az anyaságra, de csak amikor végre elengedtem az akarást, vált valóra az álmom. Negyvenkét évesen szültem a kisfiamat, Áront. Lassan kétéves, barátságos kisgyerek, még a holdnak is köszön. Megtanított öt perc alatt rendet rakni és öltözködni. Már nem érek rá lustálkodni. A zenéléssel töltött időmet még inkább megbecsülöm, egy jól sikerült koncert pedig hosszú időre feltölt. 

Portréfotó: Emmer László