A sorrendet még aznap felállítottam; akkoriban borító alapján nem lehetett, hiszen minden könyv egyforma barnásszürke, enyhe koszszínű borítót kapott, ahogy bekerült a katalógusba. Tehát a címük és az oldalszámuk alapján csinos stószba rendeztem őket, majd a rekkenő nyári melegben a gyerekszoba padlószőnyegén vagy a gárdonyi strand szalmasárgára égett füvén leterített kockás pléden hajóztam Odüsszeusszal, udvaroltam Jókaival, küzdöttem az angol fronton. Természetesen napkrém nélkül.
Nem volt internet, ahol a zanzásított változatot egy óra alatt elolvashattam volna, nem léteztek dokufilmek a témában, és megfilmesítve is csak a romantikusok lettek.
Ma azért kicsit könnyebb, bármely korszakról, történelmi szereplőről találunk sorozatot; ha az angol királyi családról, skót csatákról, búr háborúról szeretnénk tudni, beütjük a fogalmat a streamingszolgáltató keresőjébe, és már sorakoznak is betűrendben a filmek. Egy éjszaka alatt is kiokosíthatjuk magunkat egy teljes korszakról.
Valóban így van? Elég megnézni egy sorozatot, és ismerjük a történelmet? Valósak a sztorik? Fontosabb volt a szerelmi szál mindenhol, mint a haza érdeke? Óvatosan a történelmi filmekkel, ál-dokumentumsorozatokkal, hisz az alkotói szabadság sokszor teljesen átírja a törikönyvekben olvasott tényeket.
Szóval, jobban járunk, ha a gyerek mégiscsak kiveszi a könyvtárból azokat a könyveket…
(Arról, hogy meddig terjed az alkotói szabadság, a 16. oldalon olvashatnak.)