– Hát nem megmondtam, hogy nem nyithatod ki a mogyorókrémet?
– Nem is én voltam, a Tati nyitotta ki.
Egy pillanat alatt lepergett előttem az életemnek az a része, amelyben Zsófi, a feleségem óva int az esti mogyorókrémevéstől, mert a magas cukortartalma az egekbe emeli a vércukorszintet, az pedig nem segít az elalvásban. (Egyébként sosem értettem, hogy a mogyorókrém miért nem egyértelműen az édességek közé van bekategorizálva a fejekben, hiszen lényegében kenhető cukormasszáról van szó némi barna színezékkel. Csokoládét nem ad az ember reggelire a gyerekének, mogyorókrémes kalácsot viszont igen. Mi a különbség?)
De ez után a rövid kitérő után térjünk vissza a történethez, melyben, mint azt a kedves olvasó nyilván észrevette, én csúnyán át lettem ejtve, meg lettem vezetve, rá lettem szedve, fel lettem ültetve, csőbe lettem húzva, palira lettem véve. Röviden: be lettem csapva.
