A klinikai szakpszichológus útját találkozások, költözések, bátor döntések szegélyezik, nekünk a legfontosabb családi eseményekről, az egyenrangú tanár-diák kapcsolatról és egy szemléletformáló könyvről mesélt.

1974. március 8. A legfontosabb szövetséges

Megszületett az öcsém, Krisztián. Akkor még bárkinek nagyon szívesen odaajándékoztam volna. Kiskorunkban nem voltak közös kis csínytevéseink, és nagy testvéri összefogásaink sem a szülői szabályokkal szemben. Kapcsolatunk késő kamaszkorunkban kezdett átalakulni, a nagy áttörést az hozta el, hogy az öcsém kórházba került, és meglegyintett annak a szele, hogy elveszíthetem. Később, amikor megszületett a lányom, egészen megható volt, ahogy Krisztián könnybe lábadt szemmel a bölcső fölé hajolt. Ma már olyan szövetségesem, akivel minden nehézséget, szomorúságot és örömöt megoszthatok.

1987. augusztus 22. Az erősségeket támogatták

Németországba költöztünk, a szocialista Magyarországról kiléptünk a nyugati világba. Az itthoni középiskola merev rendje után felszabadító volt megtapasztalni az ottani mentalitást, hogy egy tanár-diák viszony lehet egyenrangú kapcsolat is. Hogy nem azt akarják mindenáron kideríteni, mik a hiányosságaink, inkább az erősségeinket támogatják. Ebből azóta is profitálok, ott tanultam meg a jót, az erőforrásokat keresni a másik emberben.

2001. szeptember 10. A legjobb döntés

Harmincévesen elkezdtem az ELTE-n a pszichológia szakot. Hatalmas lépés volt, mert olyan munkahelyet hagytam ott, ami biztos egzisztenciát adott és szép karrierutat ígért. A mai napig büszke vagyok az akkori bátorságomra, hogy mertem váltani.

2003. január 11. Új élet

A lányom születése. Leírhatatlan érzés, amikor megszületik a kis csecsemő, ordít, de amikor odateszik melléd, és megszólítod, elhallgat, és tágra nyílt szemmel rád néz, mintha eleve mindent tudna. Ott, abban a pillanatban megváltozik az élet. A gyerekeddel együtt egyszerre kapsz feladatot, felelősséget és egy nagy tanítót.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó