Meleg nyári késő délután volt, munkából hazafelé tartottam, amikor legkisebb lányom, a kilencéves Berni már az utcán az üdvözlésemre sietett. Mindig nagyon jólesik, ha ilyen örömmel fogadnak, amikor hazaérkezem. Berni is örvendezve futott felém, miközben lelkesen kiabálta, hogy „Tati! Tati!”, én pedig meghatódva néztem mosolygó arcát, lobogó haját, az azonos anyagból készült, hosszú ujjú nadrágját és felsőjét, amelyen egy helyes lovacska látszik. Vajon miért van ez a kislány hosszú gatyában és pólóban ebben a melegben? És miért olyan szokatlanul ismerős nekem ez a szett?

– Berni, te pizsamában vagy?

– Hát, izé…

– Hogyhogy már átöltöztél? … Csak azt ne mondd, hogy egész nap ebben voltál! Hát mi vagy te, egy Büdös Pizsamázó?

A Büdözs Pizsamázó karaktere Varró Dániel találmánya, és a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény egyik központi szereplője, amely műremek oly sok örömet szerzett nekünk utazásaink során hangoskönyv formájában. Egy időben szinte fejből tudtuk az egészet, pedig komoly terjedelemről van szó. A Büdös Pizsamázó pedig azt csinálja, amit a neve is sugall: egész nap pizsamában van. (Egy barátom szerint a régi idők mintájára minden embernek azt kellene csinálnia, ami a neve: a Kovács kovácsolna, a Varró varrna, a Juhász juhokat terelne, ez a barátom, akinek történetesen Ott a családneve, pedig mindenhol ott lenne. Hogy a Krúdyk mit csinálnának, arról nem tudtunk megegyezni. Egyébként meg nincs igaza, mert ha mindenkit úgy hívnának, amit csinál, akkor ma kevés Kovács meg Szabó lenne, ellenben sok Marketinges Juli, Háeres Márti meg Seniorsoftweararchitect Ábel. De ez mellékszál.)

Szóval Bernike büdöspizsamázott. Ebből gyorsan kitaláltam, hogy egész nap nem csinált semmit, legalábbis semmi olyat, amire én azt mondtam volna, hogy valami, mert azokhoz mind át kellett volna öltöznie. Egyébként sosem értettem, hogy miért utál minden gyerek szívből házimunkát végezni otthon. Számtalanszor megtapasztaltam, hogy idegenben minden gyerekem készséges és szolgálatkész, otthon viszont nem az. Legutóbb is az egyikük, aki különösen szokott ügyelni, nehogy véletlenül egy szalmaszállal többet tegyen keresztbe, mint amennyi elengedhetetlenül szükséges, átment a keresztanyukájához, ahol egész nap segédkezett a házimunkában, mosott, vasalt, takarított, sütit készített. Korán reggel elment, és este elégedetten tért haza, hogy milyen jól telt a napja. Nem akartam hinni a fülemnek. Mert gyerekként én is utáltam a házimunkát, de emlékeim szerint nemcsak otthon, hanem mindenhol. Gyermekem serénységében talán közrejátszhatott, hogy másnap a keresztanyukája elvitte egy háromnapos kirándulásra egy szomszédos ország egyik turistaparadicsomába. A vacsora, a meleg víz meg a tiszta ruha, amivel én szoktam motiválni, úgy látszik, nem elég inspiráló.