1954. június 27. A foci

Hétévesen odavoltam a fociért. Akkor zajlott Svájcban a világbajnokság, apukámmal otthon rádión követtük Szepesi György zseniális közvetítéseit. A selejtezőkön simán továbbjutottunk, ekkor azonban a másik legnagyobb esélyes, a legendás brazil csapat következett. A magyarokról, Kocsisról, Hidegkútiról és a többiekről mindent tudtam, de a brazilok titkos favoritok voltak, csupa legendával. Csak a hosszabbításban dőlt el: bejutottunk a döntőbe. Olyan büszke voltam, mintha én is a csapat tagja lettem volna. Azóta eltelt sok idő, történt velem egy s más, de ilyen önfeledt boldogságot azóta sem éreztem. Legyőztük a brazilokat!

1962. május 5. Kijózanító fürdés

Másodikos voltam, amikor néhány verseny révén bekerültem a legendás Földes Ferenc Gimnázium elit csapatába, amely iskolánkat képviselte a Sárospataki diákfesztiválon. A zsűri az egyik írásomra ezüstérmet adott. Ez olyan volt számomra, mintha Nobel-díjat kaptam volna. A negyedikes fiúk este meghívtak ünnepelni. Hazafelé menet öltönyben, nyakkendőben, nejloningben bele is csúsztam a Bodrogba, a többiek húztak ki. Soha azóta nem rúgtam úgy be, az emlék a legemelkedettebb hangulatban is figyelmeztet.