A sokak számára a televízióból megismert táncművész egy új világot mutatott meg a nézőknek, amelyért a mai napig rengetegen rajonganak. A büszke családanya jelenleg is tanít, és nagy változáson ment keresztül. Újra formába lendült, és boldogan mesélt élete legszebb fordulatairól.

1999. március 6. Örök szövetség

A házasságkötésünk dátuma. A férjem (Kovács Zoltán táncművész – a szerk.) az én legcsodálatosabb párom, akivel a legnagyobb dolgokat vittem véghez, minden hozzá köthető, ami fontos számomra. Hálás vagyok érte. Fantasztikus esküvőnk volt, a szűk család és a barátok, köztük pályatársak osztoztak az örömünkben. A lagzit az egykori Körszállóban tartottuk, táncoltunk, mulatoztunk reggelig.

2001. március 31. Igazi ajándék

Megszületett első gyermekünk, Viki, és elkezdődött életünk legnagyobb kalandja. Az ismeretlenbe vágtunk bele, mivel nem vettek körül bennünket kisgyermekes családok, fogalmunk sem volt, mire számíthatunk. A lányunk azonban igazi álomgyerek volt, jó tinédzser és kamasz. Mára pedig lenyűgöző felnőtté vált, egyetemista, külön éli az életét. Ekkor mi még javában versenyeztünk, novemberben a férjemmel megnyertünk egy profi magyar versenyt. De be kellett látnunk, hogy ez hosszú távon nem fog működni egy baba mellett.

Andrea és fia, Máté

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .