Zorán, elárulná, miért kért két nap gondolkodási időt a találkozásunk előtt?

Zorán: Hogy eldöntsem, adjak-e interjút. Nem vagyok bolondja a páros interjúknak. Egyébként meg már sokszor meséltem.

A felesége legalább nyolc darabban játszik, és gyakran beszél nyilvánosan a munkájáról. Nem is értem, hogy fér ennyi szöveg a fejébe.

Barbara: Azt mondják, a valamirevaló színész agya ezer oldalt tárol.

Z.: Néhány hete Barbara hazahozta az új Edward Albee darab, a Három magas nő szövegkönyvét. Nézegettem. Különös a történet, rendkívül nehéz a szöveg, szerintem fizikai lehetetlenség megtanulni.

B.: Ez talán túlzás, de tényleg nem volt könnyű! Egy nyolcvanéves nőt játszom, végigbeszélem az első felvonást, de nem árulom el a történetet. Legyen elég annyi, hogy próbáljuk megfejteni, melyik a legboldogabb pillanat az életben.

És már tudja?

B.: Igen! Mindig az, amiben épp vagyok.

Z.: Ezzel vitatkoznék. Abból a logikából kiindulva, hogy azért vannak pillanatok, amikor az ember éppenséggel rosszul érzi magát a bőrében. Vagy talán valaki valamikor elkap egy pillanatot, és azt mondja, eddig, ez volt a legboldogabb? Rögzíthetők, de fölül is írhatók ezek. Nem is szívesen válaszolnék egy ilyen kérdésre, talán mert akkor hálátlanul viszonyulnék a múltbéli jókhoz. De ez már filozófia.

A Party című darabban, a Pesti Színház színpadán sziporkázik Barbara. Látta?

Z.: Igen, láttam. Általában megnézem.

B.: Azért volt, amit a járvány miatt nem láttál.

Z.: Meg olyan is, amit előbb levettek, mint számítottam rá.