Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból, ezzel kezdetét vette az a tizenegy hónapig tartó türelmi periódus, amely során az EU-s állampolgároknak el kellett dönteniük, mennek vagy maradnak. Az időszak végére több mint 150 ezer magyar igényelt letelepedett státuszt Nagy-Britanniában. Azok, akik az országban maradtak, csak tartózkodási engedéllyel vállalhatnak munkát vagy tanulhatnak. Közülük sokan nehezített pályán élik tovább mindennapjaikat, mások alig éreztek valamit a kilépés hatásaiból, és vannak, akiknek a Brexit adta meg a lökést, hogy hazaköltözzenek.
Korlátlan lehetőségek korlátok között
– Amikor megszavazták a Brexitet, sokan nem hitték el, hogy tényleg megtörténik, legalábbis mindenki remélte, hogy valami közbejön, hogy ne történhessen meg – emlékszik vissza Barbi, aki az egyetemi évei után költözött ki Londonba. Mivel a tanári fizetéséből nem tudott volna megélni Magyarországon, úgy döntött, radikálisan változtat az életén. Az elmúlt években bébiszitterként és pedagógiai asszisztensként vállalt alkalmi munkákat, de hogy továbbra is vállalhasson, a Brexitet követő türelmi időszakban előletelepedési engedélyt kellett igényelnie, mint minden olyan uniós állampolgárnak, aki 2020. december 31-e előtt érkezett az országba, de még nem töltött el ott öt évet. Azok, akik már több mint öt éve tartózkodtak Nagy-Britanniában, letelepedett státuszhoz juthattak. – Nem tudom, meddig leszek itt, de a letelepedési engedélyre mindenképpen szeretnék jelentkezni, hiszen több joggal jár, például az évi hat hónap helyett egyhuzamban akár öt évet is távol tölthetek Angliától, és utána még visszajöhetek anélkül, hogy elveszne a státuszom. Ez egy kicsit nagyobb mozgásteret jelent, ha az ember még nem tudja, hogy hol képzeli el az életét.
A Brexit óta Barbinak tudatosabban kell döntéseket hoznia.
– Azt érzem, hogy a korlátlan lehetőségek valamelyest korlátozódtak. A fejemben mindig ott van, hogy nem élhetek ott, akkor és annyit, ahogyan éppen kedvem tartja.
Egyszer szeretne végleg hazatérni, de ha az élet úgy hozná, Angliában alapítana családot.
– Szerintem aki kiköltözik, számol a lehetőséggel, hogy egyszer hazaköltözik, de azzal is, hogy itt marad. Maradni vagy hazamenni: ez egy állandó dilemma.
Itthon és otthon
– Hol vagy, hol nem vagy címmel készítettünk egy előadást, ami kifejezetten a londoni magyarok életéről szólt – meséli Blanka, a HubArt – Londoni Magyar Társulat egyik alapító tagja. – 2019 májusában mutattuk be. A sztorinak az volt a fő vezérfonala, hogy egy természeti katasztrófa miatt lezárják a határokat, és huszonnégy órád van eldönteni, hogy mész vagy maradsz. A társulat olyan témákkal foglalkozott, amelyek sok kint élő magyart elgondolkodtattak a folytatásról. A bemutató után a nézőink velünk tartottak egy italra. Többen mondták, hogy olyan kérdéseket tettünk fel, amiknek a megválaszolását évek óta odázzák, vagy hogy ha bekövetkezne ez a helyzet, nem tudnák, hogyan döntenének. Ekkor még egyikük sem sejtette, hogy hamarosan tényleg lezárják a határokat.
Blanka kilenc éve költözött ki Londonba, néhány évig a vendéglátásban dolgozott, majd jelentkezett a Londoni Egyetem Royal Central School of Speech and Drama nevű tagintézményébe. Az akkor még a britekével megegyező összegű tandíjat diákhitelből fizette, ennek a feltételei a Brexit után sem változtak.
– Mivel egy ideje már kint vagyok, rám nem annyira hatott a Brexit. Van letelepedett státuszom, és előbb vagy utóbb szeretném megszerezni az állampolgárságot. – A HubArt viszont EU-s támogatásoktól esett el, és volt, aki arra kényszerült, hogy elhagyja a társulatot. – A barátaim közül sokan hazaköltöztek a Brexit és a pandémia miatt. Aki évek óta halogatta, az most meglépte a hazatérést.
A megfizethető és a megfizethetetlen
Anna is egy a hazatérők közül. Húszévesen eredetileg Párizsba indult, de két rossz emlékű hét után Londonban találta magát, és nemsokára elég pénzt keresett ahhoz, hogy világot lásson. A megtakarításaiból eljutott Közép- és Dél-Amerikába, Marokkóba, Délkelet-Ázsiába, Új-Zélandra, és Európában is több helyen megfordult. Angliába a Brexit előszele űzte vissza, szeretett volna Londonban egyetemre járni.
– Tudtam, hogy vissza kell érnem időben, különben nem kaphatok tartózkodási engedélyt, és fogalmam sem volt, hogy milyen költségei lesznek az egyetemnek, jogosult leszek-e majd a diákhitelre.
Azok, akik a Brexit előtt kezdték meg tanulmányaikat az országban, változatlan feltételek mellett tanulhatnak tovább, viszont idén ősztől a diákoknak komoly nehézségekkel kell szembenézniük. Az uniós egyetemisták ugyanis nem igényelhetik az állami diákhitelt, és sokkal magasabb – 9250 és 39475 font (nagyjából 4 és 17 millió forint) közötti – éves tandíjat kell fizetniük, mint a brit tanulóknak. Anna végül nem Londonban jelentkezett egyetemre.
– Bizonytalan volt, hogy felvesznek-e egyáltalán, a tandíjat pedig nem tudtam volna önerőből kifizetni.
Most a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tanul, de biztos benne, hogy még visszatér Angliába.
– London valamennyire már az otthonom, ahová kedves emlékek kötnek. Hiányoznak a beszélgetések az ott élő barátaimmal, a séták a Temze partján.
Egy álom a Balatonról
Attila és családja régóta tervezték, hogy búcsút mondanak angliai életüknek, és hazatérnek, de a döntést a Brexit segített meghozni.
– Nem gondolkodtunk hosszú távban, úgy képzeltük, másfél évig maradunk – mondja.
A szigetországba barátnőjével költözött ki, aki időközben a feleségévé, majd lányai édesanyjává vált. Attila nyelvtudás híján mosogatóként kezdte, és a szamárlétrát megmászva jutott egy multinacionális cég alsóvezetői pozíciójáig.
– Egyre jobban éltünk, kinyílt előttünk Európa, utazgattunk néhány évet, aztán megszületett az első gyermekünk, és szerettük volna, hogy megtanuljon angolul, mielőtt hazajönnénk.
Attiláék tehát maradtak. Családjával egy tengerparti városban, Southend-on-Sea-ben alapították meg angliai otthonukat, ahol oroszlánrészt vállaltak a helyi magyarok összefogásában.
– Eleinte kerti partikat tartottunk, aztán ahogy a közösségünk gyarapodott, kultúrházat béreltünk és elkezdtünk programokat szervezni, ebből nőtte ki magát a hétvégi iskola, amit a feleségem vezetett, dokumentumfilmet készítettünk az ’56-osokkal, megszerveztük az első Magyar Fesztivált.
A southendi magyar közösség jelképes polgármestereként tekintett Attilára. Feleségével mégis érzeték, hogy minden Angliában töltött évvel távolabb kerültek álmuktól: hogy fröccsözőt nyissanak a Balatonon. Az utolsó lökést a munkahelyükön kialakult légkör adta meg.
– Az angol kollégáim sokat poénkodtak a származásommal és az akcentusommal kapcsolatban. A rejtett rasszizmust korábban is lehetett érezni, de a Brexit nagyon ráerősített. Ahogy telt az idő a kilépés megszavazása után, egyre inkább úgy éreztük, haza kell jönnünk. Attiláék tizennégy Angliában töltött év után kezdtek új életet a Csobánc lábánál. Hamarosan belevágnak saját vállalkozásukba.
Élelmiszerhiány vagy pánikvásárlás?
Zsuzsi nyolc évvel a Brexit előtt költözött ki Angliába, hogy megkezdje tanulmányait a Coventry Egyetemen.
– Akkor az EU-s diákok majdhogynem ugyanazokkal a lehetőségekkel élhettek, mint a helyiek – emlékszik vissza. Az egyetem után IT munkakörben helyezkedett el. – Akkor már tudtam, hogy ez az a közeg, ez az a kultúra, amiben dolgozni szeretnék, és nem fogok visszaköltözni Magyarországra.
Hamarosan megismerte jövendőbeli, newcastle-i férjét. Közös, brit állampolgárságú kisfiuk született. A Brexit után Zsuzsi is letelepedési engedélyért folyamodott, de eddig még sehol sem kellett igazolnia a státuszát.
– A legnagyobb problémám a csomagküldéssel akadt. A szüleimtől minden évben kapunk csomagot karácsonyra, a tavalyi csak húsvétra ért ide. Nehéz volt olyan céget találni, ami meg tudja oldani a szállítást, ráadásul rengeteg papírmunkával és pluszköltséggel járt.
A szigetországban fennálló kamionsofőr-hiányt testközelből tapasztalják meg, Zsuzsi férje ugyanis kamionsofőr, aki igen keresett, de úgy látják, a probléma már korábban is jelen volt Nagy-Britanniában. Az élelmiszerhiányt és az árak emelkedését szerintük sokkal inkább a jelenség körül kialakult hisztéria okozza, mintsem valós probléma.
– A médiában terjengő hírek miatt az emberek őrült módjára vásárolnak, de általában mindent lehet kapni, csak valamivel kisebb a választék. Az előfordulhat, hogy ha bemész az utca végi kisboltba, nincs liszt, de a helyzet nem annyira drasztikus, mint ahogyan azt lefestik.
Zsuzsi számára a Brexit után sem okoz gondot, hogy magyarként éli kint az életét, úgy érzi, nem esett el emiatt semmilyen lehetőségtől, de fontolgatja, hogy megszerzi az állampolgárságot.
– Jó lenne, de sok-sok papírmunka, és nem kevés pénz: 1330 fontba (csaknem 570 ezer forintba – a szerk.) kerül. Most a kisfiunk a prioritás, szívesebben költöm rá ezt a pénzt.
Fejes Réka
Fotó: családi archívum
