Zuzmó, córdobai bíbor, indián álomfogó. Ezek nem titkos jelszavak, hanem falfestékek, amiket három helyiség kifestéséhez vásároltunk. Kicsiben kezdtük, megegyeztünk, hogy a dolgozószobának adunk egy esélyt (zuzmó), és ha az sikerül, akkor megyünk tovább. Én soha nem festettem még, a férjem egyszer egy félszobát fehérre, így már a festékboltban ránk jött a röhögőgörcs, amikor az eladó keresztkérdéseire nemhogy válaszolni nem tudtunk, de nem is értettük őket. Megesett rajtunk a szíve, mindent türelmesen elmagyarázott, mi pedig simítólapáttal, ecsettel, hengerrel, ragasztócsíkkal, fóliával, hétszentséggel felszerelkezve tértünk haza. A YouTube-on megnéztünk pár kezdő szobafestőknek szóló videót, és belevágtunk. Másfél nap múlva – bár minden létező helyen izomlázunk volt – boldogan toltuk helyükre a bútorokat, és csillogó szemmel megállapítottuk, hogy nemcsak fantasztikus festők vagyunk, de ráadásul remekül szórakoztunk. A második szobánál (córdobai bíbor) már tudatosan figyeltem magunkat, vajon annak ellenére, hogy napokig a kipakolt cuccokat kerülgetjük, és hogy a létrán egyensúlyozva az ember háta közepén is folyik a víz, mégis mit élvezünk ennyire. A fejemben jegyzeteltem (miközben szólt a Neoton meg az ABBA), aztán megkérdeztem az ismerősöket, és mindenkinek – még annak is, aki elvált! – volt egy szívet melengető története arról, miért jó együtt dolgozni.

MINT A PUZZLE

A nagyszüleink és a szüleink életében mindennapos élmény volt a közös munka, együtt dolgoztak a földeken, a telken, a szüreten; kalákában készült el a hétvégi ház vagy a garázs. Manapság a párok már a takarítást sem közösen végzik, a többség legfeljebb a logisztikában működik együtt, így túl azon, hogy ki megy a gyerekért, és ki vásárol be, nincsenek arra rákényszerítve, hogy valamit igazán együtt hozzanak létre. Ezért lehet valódi ahaélmény például egy költözés.