Hónapok óta kiemelt médiafigyelem övezi, hogy a kétezres évek elejének egyik emblematikus sztárpárja, Jennifer Lopez és Ben Affleck újra megpróbálja együtt. Bár az őket kísérő érdeklődés ma is felfokozott, életükben semmi nem olyan, mint egykor. Sőt, ma már mi is egész másképp tekintünk rájuk.

Bár Lopez és Affleck eleinte óvatosan adagolta a kapcsolatuk felmelegítéséről szóló híreket, vörös szőnyeges antréjuk után nem maradt kétség viszonyukat illetően. Szeptember 10-én, Ridley Scott új történelmi eposza, Az utolsó párbaj díszbemutatóján jelentek meg a velencei filmfesztiválon – és nem is akárhogyan. Ragyogtak, rutinosan pózoltak a rájuk szegeződő kamerák előtt; csók, ölelés, szerelmes pillantások és finom sugdolózás: a fotósoknak kérniük sem kellett a jobbnál jobb beállításokat. A csillogó külsőségeket lehámozva azt látjuk, hús-vér emberek nehézségektől sem mentes élete vesz újabb romantikus fordulatot – ezúttal a közvélemény lelkes támogatása közepette.

A díva és a szomszéd srác

A pár 2001-ben, a Gengszterrománc című romantikus mozi forgatásán ismerkedett meg. A köztük lévő, első pillanattól nyilvánvaló kémiára vonatkozó kérdéseket eleinte azzal ütötték el, hogy csak barátként tekintenek egymásra. 2002 tavaszán azonban Affleck több mint baráti gesztust tett. Egész oldalas hirdetésben üzent Lopeznek és a nyilvánosságnak a Variety magazin hasábjain: “Kedves eltökélt, szorgalmas, alázatos, nemes lélek, erős szépség, lenyűgöző tehetség, akiből sugárzik a harmónia és az elegancia. Megtiszteltetés és nagyszerű élmény volt együtt dolgozni veled. Bár olyan szerencsés lehetnék, hogy minden filmedben játszhatnék. Szeretettel, tisztelettel és hálával: Ben Affleck.”

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .