A Nők Lapja 2021/36. számának Retró rovata.

A hetvenes-nyolcvanas években hömpölygött a tömeg a Rákóczi úton, a Keletitől az Astoriáig. Itt vásárolt be egész Budapest, szinte egész Magyarország. A szeptemberi iskolakezdés, a leértékelések vagy az évvégi ünnepek előtt az Otthon, a Corvin, a Lottó, az Extra, a Csillag, a Verseny és az Úttörő áruházak alig-alig győzték a vevők ostromát.

Gyerekkorom kedves emléke, amikor a Kossuth Lajos utcai Úttörő Áruházban megvettük a kisdobos egyenruhát, a rakott szoknyát, a kétzsebes, váll-lapos inget (fehéret ünnepre, barnát táborba), a csatos övet és a kék nyakkendőt.

Kisdobos az Úttörőben

Már kívülről is tetszett a ház a rózsaszínű márványoszlopokkal, de fogalmam sem volt róla, hogy az épületnek patinás múltja is van. Itt várta a szépasszonyokat luxusáruival Holzer Simon női divatáruüzlete már 1895-ben, majd többszöri tulajdonosváltás, a háború és az átépítés után, 1950-ben Forgó Gábor tervei alapján kapott új ruhát, s lett belőle Úttörő Áruház. Kovács Margit keramikus aranyhalas-földtekés díszmedencéjéből ugyan (aligha véletlenül) hiányzott az amerikai kontinens, de ez akkoriban föl se tűnt nekünk, boldogan dobáltuk bele a húszfilléreseket…

Az ötvenes-hatvanas években kevés volt az áru, és alacsonyak a fizetések. A Szabad Föld 1955-ben, karácsony előtt így lelkesítette az olvasókat: „Tavaly még sokat bosszankodtak a háziasszonyok, hogy nem lehet kapni tésztaszűrőt, lavórt, éjjeliedényt. Most van itt belőlük annyi, amennyi csak kell! Lábasok, fazekak, zsírosbödönök, fedők minden nagyságban, még a közkedvelt ceglédi kanna is… Nagyon hasznos ajándék a villany-varrógép is, amely egy táskában elfér, igen egyszerű a kezelése és nem is drága, mindössze 1640 forint.” Ez utóbbi ajándékért nagyjából kéthavi fizetést kellett leszurkolni.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!