„A nagy Almában lett egy rés” – 20 éve történt a New York-i terrortámadás

A Nők Lapja 2021/36. számának cikke.

Húsz évvel ezelőtt, szeptember 11-én két személyszállító repülőgép csapódott a New York-i World Trade Center felhőkarcoló két tornyába, egy másik a Pentagonba, egy pedig lezuhant Pennsylvaniában. A terrortámadásban 2996-en vesztették életüket. Amerikán keresztül az al-Kaida terrorszervezet – Oszama bin Láden vezetésével – az egész nyugati világot támadta meg. Mondhatnánk, ezzel a tragédiával kezdődött el a 21. század.

Mindenki pontosan tudja, hol tartózkodott 2001 szeptember 11-én, amikor tudomást szerzett az Egyesült Államokat ért terrortámadásról. Nem kellett hozzá amerikainak lenni, hogy hihetetlennek és megrázónak gondoljuk a történteket. Húsz évvel ezelőtt még nagyobbnak és tágasabbnak tűnt a földgolyó, és hittünk benne, hogy távol történt dolgok hatásai nem szivárognak át a mi életünkbe – de ez az eset sokkolta a világot, és ebből a sokkból azóta sem tudtunk teljesen kikeveredni.

A történelem vége – és valami új kezdete

Az őrületes nosztalgia a kilencvenes évek után egyáltalán nem véletlen: nemcsak azért dúl, mert a mostani negyvenes generáció éppen elérte a nosztalgiázós időszakát, hanem mert akkor éppen bedobta a törülközőt a szocializmus rendszere, bővült a gazdaság, és úgy tűnt, a technikai fejlődés megoldja az emberiség problémáit. Francis Fukuyama egyenesen a történelem végét emlegette világhírű esszéjében. A [A történelem vége és az utolsó ember] tanulmányában úgy fogalmaz, eljött az emberiség aranykora, a szabadság és a bőség időszaka. Nem is tévedhetett volna nagyobbat: ekkor már javában forrtak a mélyben az indulatok, de az új törésvonalak még láthatatlanok voltak.

A hetvenes évek legvégén a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, ahol több mint tíz évig jelen volt, és háborút folytatott. Afganisztánt a helyiek a „birodalmak temetőjeként” is nevezték, utalva rá, hogy amelyik világbirodalom nekiment az országnak, az kisvártatva el is tűnt a történelem süllyesztőjében. Pontosan ez történt egyébként a Szovjetunióval is. Az ellenállók az Egyesült Államoktól kaptak kiképzést és segítséget. Például Oszama-bin Láden is. Miután a szovjetek kivonultak, a harcosok az iszlám világ elnyomói ellen fordultak, és létrehozták az al-Kaida nevű radikális terrorszervezetet, amely az idők során egyre szélsőségesebbé vált, és borzalmas terrorcselekményeket szervezett szerte a világban.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!