Ki fizeti a különórát? A Nők Lapja 2021/35. számának Fókuszban rovata.

A gyerektartásdíj gyakran darázsfészek. Túl sok az egyedülálló szülő – jellemzően nők –, és túl kevés a pénz, amit a másik szülő fizet a gyerekek neveléséért. Mi több: nagyon sok szülő próbál így-úgy kibújni a tartásdíjfizetés alól. Január elsejétől változnak a jogszabályok, és jön egy jelentős könnyítés. Fellélegezhetnek-e a gyermekeiket egyedül nevelők? Ennek jártunk utána.

Ma Magyarországon háromszázezer egyszülős családban több mint félmillió gyerek él, és ezeknek a gyerekeknek a döntő többsége olyan, akinek valahonnan járna tartásdíj. Körülbelül egynegyedük – kilencvenezren – nem kapják meg azt az összeget, amit nekik megítéltek. Az egyszülős családokra különösen igaz, hogy szinte láthatatlanok a társadalomban.

– Ezeket a számokat nézve az egyszülős családban élők az ország lakosságának majdnem a 10 százalékát teszik ki – mondja Nagy Anna, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnöke. – Mégis vannak olyan társadalmi csoportok, akik sokkal hatékonyabban tudnak kiállni magukért.

Mennyibe kerül egy gyerek?

Az elmúlt négy évtizedben megduplázódott az egyszülős családok száma, ráadásul az egyszülős családok több mint fele szegény. Nagy Anna szerint ez többféle szegénységet is jelent: van, akinél az igazi, látható szegénységet, de tapasztalják, hogy jelentős a látens szegénység is. Hiszen ha válás – vagy megözvegyülés – történik a családban egyik napról a másikra kiesik az egyik szülő fizetése. A családok ilyenkor egészen váratlanul kerülnek nehéz anyagi helyzetbe – miközben előtte esetleg egy átlagos középosztálybeli életet éltek. – Volt olyan anyukánk, aki két kamasz fiút nevelt, és tanulmányi előadóként dolgozott egy oktatási intézményben. Ő, amikor a decemberi élelmiszercsomagot megkapta, azt mondta, hogy ebből tudja megfőzni a karácsonyi ebédet. Senki nem mondta volna meg róluk, hogy ilyen nehéz helyzetben élnek, hiszen nem a szociofotók szívbe markoló szegénysége volt ez.

Dr. Nahm Judit ügyvéd azt tapasztalja, hogy amikor a tartásdíj meghatározásáról tárgyalnak a felek, a szülők az esetek többségében nincsenek tisztában azzal, „mennyibe kerül” egy gyerek. – Amikor levezetjük neki, hogy milyen tételeket kell figyelembe venni, és kijön a végösszeg, sokszor nem hiszik el – mondja. – Való igaz, hogy a gyereket nevelő szülők sem szokták pontosan tudni, mert ameddig nem javasoljuk nekik, hogy írják össze a listát – étkeztetésről, iskoláról, tisztálkodásról, különórákról –, sokkal kisebb összegeket mondanak a valóságosnál. Hiszen általában csak fizetünk, de nem vezetjük a kiadásainkat.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!