,,Levente Bánk bánnak született” – Mester Viktória operaénekesnő mesél párjáról, Molnár Leventéről

A Nők Lapja 2021/34. számának Ő és én rovata.

Egy tűzről pattant Carmen és egy szenvedélyes Bánk bán. Mester Viktória és Molnár Levente, e két őstehetség találkozásából eddig is jó dolgok sültek ki, idén augusztusban pedig, mihelyst a járvány engedte, új produkcióban léptek fel együtt. A Kékszakállú herceg vára című Bartók opera Juditja élete párjáról vall.

Hogyan vészeltétek át a karantént? Gondolom, a hosszú hallgatás mindkettőtöket megviselte.

Szerencsére nekünk voltak tartalékaink, de ismerek olyan művészeket, akik például pizzafutárnak álltak kétségbeesésükben. A Magyar Állami Operaházban ma már nincsenek státuszok, mindenki szabadúszó. Néhány online-előadást streamingelt ugyan a társulat, de már nagyon hiányzott a közönség. Tavaly nyáron nagy öröm volt újra színpadon állni, augusztus 20-án a Margitszigeten elénekeltük a Bánk bánt. Levente volt a bán, én pedig a meráni királynő, Gertrudis, akit megöl a nyílt színen. Hát… nem volt könnyű.

Idén is elő fogjátok adni, a közönség már alig várja. Gondolom, sokakkal egyetértünk abban, hogy Leventénél autentikusabb Bánkot még soha nem hallottunk. Így képzel el az ember egy középkori főurat, árad belőle valami őserő.

Szerintem ő azért született, hogy a magyar operák gyöngyszemét elénekelje. Iszonyú energiák feszülnek benne, és civilben is éppen úgy fűti a hazaszeretet, mint Bánkot. Székelyföldön nőtt fel, arra nevelték, mint minden székely embert, hogy a haza minden előtt. Mi, magyarországiak is szeretjük a hazánkat, de ahogy ők rajonganak érte, az más. Nekik ez az életük. A túlélés záloga. Meg kell őrizniük az identitásukat egy idegen környezetben, folyamatos elnyomás alatt, és azt csak erős összefogással lehet. Náluk jobban senki nem értheti Erkel operáját.

Egy ilyen szenvedélyes, érzelmekkel túlfűtött férfival nem lehet könnyű élni.

Ne is mondd! Zabolátlan, határokat nem ismerő ember, ugyanakkor nem ismerek más férfit, aki, történjék bármi, azonnal ott terem, és segít a bajbajutottakon. Mondok egy példát: Levi hall valami neszt az udvaron, és legyen nappal vagy éjszaka, fogja a bicskát, sarlót, ami a keze ügyébe akad, és rohan ki, hogy megvédelmezze a családját. Kevés az ilyen bátor, nyíltszívű férfi, én legalábbis nem ismerek.

A szenvedély sokszor pusztító is lehet…

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!