Tarkabarka világ vége a Nők Lapja 2021/30. számának Útitárs rovatában.

A várkerületben élők egy része úgy véli, Kőbánya már az, akadnak, akik szerint ott kezdődik, ahová sárga busz jár, ezzel szemben a felfedező típusú utazók mániákusan keresik az isten háta mögötti látnivalókat. És vannak azok a helyek, amelyeket tényleg a világ végeként tartanak számon.

Püthagorasz és Arisztotelész már az ókorban többféle számítással és megfigyeléssel állapította meg, hogy a Föld gömbölyű, ezt a középkorra mindenki el is fogadta. Az 1800-as években azonban jött Samuel Rowbotham, aki arra jutott, hogy a bolygónk mégis inkább lapos. Viszonylag gyorsan bebizonyosodott, hogy a kísérleteit rosszul végezte, ám a laposföld-elmélet a huszadik században új erőre kapott. A hívek azt hirdetik, hogy a Föld egy hatalmas érme, a közepén van az, amit mi Északi-sarknak gondolunk, és a szélén az Antarktisz, amely egy negyvenöt méter magas jégfallal védi a Földet. Szerintük ott, a jégfalnál ér véget a világunk. Mindenki más a saját országában, vidékén találta meg azt a helyet, amelynél nincs tovább.

Egyik végből a másikba

Nagy-Britannia két legtávolabbi pontját egy 1407 kilométeres út köti össze, amely a modern zarándokok, a kihívásra vágyó sportolók és az életközépi válsággal küzdő negyvenesek-ötvenesek kedvelt terepe. A sziget legészakkeletibb csücskétől, a skóciai John oʼʼ Groatsból hegyen-völgyön át vezet az út a délnyugati csücsökbe, a cornwalli Land’s Endbe. A tekintélyes távolságot sokan biciklivel vagy motorral teszik meg, a biztonságos vándorút ennél is hosszabb, körülbelül 1900 kilométer, és a többség két hónapot szán rá. Az elmúlt években rengeteg adománygyűjtő jótékonysági akció kapcsolódott egy-egy híresség vagy civil gyaloglásához, futásához.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!