Bori imádta a karácsonyt! Egyszerűen mindent szeretett benne: a szikrázva csillogó karácsonyfát, a finom, ünnepi sült húst, amit a Nagymama készített – és persze az ajándékokat. Nem volt nála boldogabb ember, amikor felvirradt december 24-e reggele. És nem volt nála szomorúbb, amikor pár nap múlva minden visszatért a régi kerékvágásba.

– Miért van évente csak egy karácsony? – kérdezte egyik nap a Nagymamától, aki éppen túrós csuszát készített a konyhában.

– Hát mert ez az élet rendje, Borcsika – felelte a Nagymama.

– Na de ki találta ki az élet rendjét? Egy nagy életrendőr, vagy kicsoda? – emelte magasba az orrát Bori, majd nagy elhatározásra jutott. – Nagymama, állj le az ebéddel, és kezdj hozzá az ünnepi menühöz! Ma este karácsony lesz.

Nagymama kinézett a konyhaablakon. A gárdonyi nyaraló kertjében harsogva zöldellt a fű, virágoztak a büdöskék, zümmögtek a méhek.

– Na de hát most nyár van, Borcsika, július! Ilyenkor nem lehet karácsony.

– Hát pedig lesz! – jelentette ki Bori, és már hozzá is látott a szervezéshez.