Szürke, felhős reggel volt, és Cimó megunta, hogy egyedül ücsörög otthon, így átment a legjobb barátjához, Foltihoz.

– Szia – köszöntötte a kutyus. – Pont sétálni készültem. Velem tartasz?

Ám ebben a pillanatban eleredt az eső. Cimó felnézett az égre.

– Az nagyon jó lenne, de nem kellene megvárnunk, amíg eláll az eső?

Folti vigyorgott.

– Nem, nem kell. Nézd, mim van! – Feltartott egy hosszú, kék botszerűséget, a magasba emelte, kinyitotta, és egy kis kék tető formálódott a fejük felett.

– Már nem ázom – csodálkozott Cimó. – Mi ez?