Tizenegy év után újra űrhajósokat toboroz az Európai Űrügynökség, és a „sokszínűség szellemében határozottan támogatják a női jelentkezőket”. Amerikai riválisuk, a NASA viszont már régebb óta ügyel az egyenjogúságra, ott több női asztronautának már komoly rajongótábora van az interneten. Nem csoda, hiszen ezek a nők a rohamléptekben fejlődő űrkutatásban napról napra történelmet írnak.

Amikor 1986-ban a Challenger űrrepülőgép felrobbant a kilövés után, hat társával együtt életét vesztette Christa McAuliffe is. A kétgyerekes középiskolai tanárnő propagandacélból, néhány hónapos kiképzés után csatlakozhatott a legénységhez. Mivel a Holdra szállás izgalma lecsillapodott, és az embereket egyre kevésbé hozták lázba az űrhajós hírek, a NASA akkoriban azzal próbálta a nagyközönség figyelmét – és vele együtt a kutatási pénzeket – megőrizni, hogy civilt küldött az űrbe.

Napjainkban már nincs szükség hasonló kockázatokra és kampányokra, az űrkutatás fejleményei sokkal egyszerűbben eljutnak az átlagemberekhez. Másfél éve például két női asztronauta, Christina Koch és Jessica Meir hétórás űrsétáját – mialatt a gép oldalában kicseréltek egy tápegységet – közel egymillióan követték az interneten.

Christina Koch és Jessica Meir

Az Antarktisz űrhajósai 

Christina Koch és Jessica Meir együtt kezdte a NASA űrhajósképzését 2013-ban, az ő osztályukban volt először a diákok fele nő. Hatezer jelentkezőből választották ki őket! Megtanultak repülőt vezetni, együtt edzettek a haditengerészet katonáival. A súlytalanságra egy hatalmas medencében, egy víz alá épített állomáson készültek fel, abban búvárkodtak a közel százötven kilós szkafanderben. „Attól még, hogy az űrben minden lebeg, itt a földön, különösen a medencében, nem könnyű űrruhában közlekedni – nyilatkozta Meir egy interjúban. – Majdnem olyan, mintha a saját kis űrhajódat kellene irányítanod. Végül is űrséta közben ez a ruha tart majd életben.”

Kochban és Meirben közös, hogy gyerekként mindketten arról álmodoztak, űrhajósok lesznek, Jessica hatévesen asztronautaként rajzolta le magát egy iskolai feladatnál. Christina villamosmérnökként végzett. Ahhoz, hogy összegyűjtse a tandíjra valót, dolgozott játékboltban is, de az első igazi munkahelye a NASA volt, ahol akkor még csak műszereket tervezett. Néhány évre kilépett, hogy különböző expedíciókkal a sarkvidékeket kutathassa. „Az Antarktiszon hónapokig nem láttuk a napot, nem kaptunk sem friss élelmiszert, sem levelet – mesélte egyszer. – Az elszigeteltség, a család, a barátok, az új ingerek hiánya és a zord környezet hasznos tapasztalatokat adott az űrutazáshoz.” Szörfözik, ezért az űrállomásról szívesen fotózta a tenger változásait, és szabadidejében szívesen követte a szörfversenyek közvetítéseit is.

Jessica Meir szenvedélye az élővilág, a NASA-hoz biológusként csatlakozott az egyetem után, azt kutatta, az űrutazás hogyan hat az emberi szervezetre. Például az immunrendszer rakoncátlankodni kezd, gyakori, hogy a lappangó vírusok felélénkülnek, előfordul, hogy a bárányhimlő övsömör formájában kiújul. Mivel a gravitáció nem terheli a testet, a csontok és az izmok elvékonyodhatnak, ezért az űrállomáson élők naponta több órát edzenek, használnak futópadot és szobabiciklit is. „A nyaki artéria fala az űrben gyorsabban vastagodik, ezért fél év az űrállomáson bizonyos szempontból akár húszéves öregedést jelenthet” ‒ magyarázta.

A NASA előtt és mellett számtalan izgalmas projektben vett részt: tanulmányozta a császárpingvineket a Déli-sarkon – Kochhoz hasonlóan hosszabb időt töltött az Antarktiszon –, foglalkozott elefántfókákkal, kutatta azt is, az indiai ludak hogyan alkalmazkodnak az oxigénhiányhoz, amikor átrepülnek a Himalája felett. Az Európai Űrügynökség programjában Szardínia szigetén hat napot töltöttek egy föld alatti barlangrendszerben. „Olyan volt, akár egy Verne-regény ‒ érzékeltette egy beszélgetésben. ‒ Azzal viccelődtünk, hogy ha lefilmeznénk magunkat űrruhában, simán meggyőzhetnénk az embereket, hogy egy másik bolygón jártunk.”

Csak semmi morzsa!

Koch 2019 márciusában érkezett meg a Föld körül pályán keringő Nemzetközi Űrállomásra, Meir később, egy másik csapattal indult. „Mintha egy szimulátorban ültem volna” ‒ idézte fel az élményt, ahogy távolodtak a kék bolygótól.

Társaikkal több száz olyan kísérletet végeztek, amely elősegítheti a gyógyszerkutatásokat, 3D bionyomtatóval élő szöveteket is nyomtattak. A hagyományos munkahelyekhez képest a legnagyobb különbség az volt, hogy az űrállomás dolgozói hosszú hónapokra össze voltak zárva ‒ mutattak rá később számtalan interjúban. Fent a munkaidő végét az jelentette, ha a tizenkét órás műszak után kikapcsolhatták a kamerát, amin keresztül a földi kollégákkal tartották a kapcsolatot. Internetezni, e-mailezni tudtak. Christina a házassági évfordulójukon azzal lepte meg a férjét, hogy szintetizátoron eljátszott egy dalt. A legénység hozott magával gitárt és szaxofont is. Többször karaokéztak. „Alvás közben sohasem forgolódtunk, a testünk természetes, kényelmes pózban lebegett” ‒ mondta Koch.

Közlekedni a kapaszkodók segítségével tudtak, ezért, hogy a kezük szabad maradhasson, a tárgyakat a ruhájukhoz tépőzárazva vitték. Termesztettek növényeket, például salátát ‒ tudásuk jól jön majd a Mars meghódításánál. Az ételek közül Christinának a csipsz hiányzott a legjobban: mivel a morzsák „telelebegték” volna a fedélzetet, nem fogyaszthattak semmi ropogósat. Szívószállal ittak, és mindent kanállal ettek. A szennyes ruhát elégették. Fürdés helyett szappanos törölközőt használtak, az út végére az űrhajósnő már elfelejtette, milyen, amikor zuhanyzás közben lefolyik róla a víz.

Közös munka távol a Földtől

Kis lépés egy nőnek

„Kilépsz az űrállomásról, lenézel, és semmi sincs közted és a Föld között. Látod a csizmádat, és rádöbbensz, csak a sisakod üvege választ el az űr ürességétől” ‒ idézte fel Jessica Meir a 2019-es októberi napot, amikor Christinával ‒ az űrséták történetében első női párosként ‒ hét és fél órát lebegtek a tátongó semmiben, hogy kicseréljék a tápegységet. A kiadott közlemény szerint a NASA nem tudatosan készült erre a mérföldkőre, csupán egyre több a női szakember, ezért ez a bravúr már borítékolható volt. A bevetés közben a két nőt Donald Trump is köszöntötte.

Koch női űrhajósként egy másik rekordot is megdöntött: 328 napot töltött (és 223 millió kilométert tett meg) az űrben, negyven nappal maradt tovább, mint a korábbi csúcstartó, Peggy Whitson 2017-ben. Koch visszatérő kapszulája tavaly landolt Kazahsztán havas területén, a fülkét csúszdán hagyta el, utána hordozószékben, négyen cipelték. „Többet tudtam húzódzkodni, mint mielőtt az űrbe indultam, de az egyenes járás nem ment” ‒ viccelődött.

Mire Jessica Meir néhány héttel később hazaért, már tombolt a járvány. Hét hónap távollét után megviselte, hogy legyengült szervezete miatt nem ölelhette meg a szeretteit. „A gravitációt szó szerint éreztem ‒ ecsetelte első benyomásait. ‒ Amikor leültem, olyan volt, mintha valaki belenyomott volna a székbe.”

Christina Kochtól egy újságíró megkérdezte, hogy miután sok időt töltött elszigeteltségben az űrállomáson, mit tanácsolna azoknak, akiket megviselnek a vírus miatti korlátozások. „A tréningeken mindig azt mondták, a hosszú küldetéseket ne sprintnek, hanem maratoni futásnak tekintsük. Én inkább ultramaratonnak éreztem ‒ felelte. ‒ Arra ugyanaz az elv érvényes, mint a járványhelyzetre. Ahelyett, hogy a híreken és a folyamatosan változó körülményeken meg dátumokon rugóznánk, talán bölcsebb, ha befelé fordulunk, és a céljainkra összpontosítunk.”

Mindkettőjük álma, hogy egyszer eljussanak a Holdra, de a NASA Artemis programjába csak Christinát vették fel. Ha szerencséje van, 2024-ben ő lesz az első nő, aki egy másik bolygóra léphet.

Négy év magány 

Persze azóta más nők is keringtek az űrben. Például Elon Musk cége, a SpaceX, ami a magánűrhajózás lehetőségeit keresi, tavaly novemberben négy embert, köztük egy rutinos NASA-s űrhajósnőt is küldött a Nemzetközi Űrállomásra. Shannon Walker űrfizikából doktorált; férje a szintén asztronauta Andy Thomas.

„Ha fentről visszanézel, megérted, hogy valójában egy nagy föld létezik, és olyan mesterséges országhatárokért harcolunk, amiket csak az ember talált ki” – felelte Walker, amikor arról kérdezték, mit tanult egy évtizedes pályafutása alatt.

Shannon Walker 2016-os, 14 dolog, amit jó lett volna tudnom, mielőtt űrhajós leszek című írásában kitért arra, hogy tizennégy éven át ötször próbálkozott, mire végre kiválasztották űrhajósjelöltnek. Figyelmeztette a jelentkezőket arra is, hogy a munkaidejük kilencven százalékát a földön töltik majd, illetve hogy ha lehetőséget kapnak az űrutazásra, három évig minden percüket valaki más tervezi meg. Arról szintén nyíltan beszélt, hogy a felkészülési idővel és a visszatérés utáni kötelezettségekkel együtt az út közel négy évet vesz el az ember életéből, ami az űrhajósok családjának komoly nehézséget jelenthet.

Fotó: Getty Images, NASA