Az emberek többsége kevésbé különleges, mint hiszi, és ez így is van jól. Átlagosnak lenni ugyanis rengeteg előnnyel jár.

Nem tudom, emlékszik-e még az olvasó Waszlavik László zenészre, aki művésznévként a Waszlavik Gazember Petőfi Velorex Sámán Szabadcsapat Ullmann Mónika László nevet vette fel. A kilencvenes években gyakran meghívták tévéműsorokba, egyrészt bizarr megjelenése miatt, másrészt azért, mert bár ránézésre lököttnek tűnt, valójában bölcs volt, akinek a mondandójára érdemes odafigyelni.

Az egyik talkshow-ban például azt kérdezte tőle az újságíró, mikor csúszott félre, hiszen normálisnak indult: az ország legjobb gimnáziumában, a Fazekasban érettségizett, és matek-diákolimpián is szerepelt. Mikor lett belőle normálisból nem normális, szólt tehát a kérdés, mire Waszlavik azt felelte: az újságíró téved, ha azt feltételezi, hogy nemzetközi diákolimpián indulni normális dolog. Ő fiatalon ugyanúgy kilógott a sorból, mint most, az már más kérdés, hogy a társadalom másként ítéli meg a tanulmányokban való jeleskedést, mint a sajátos előadóművészi karriert.