Rengetegszer tűnődünk el azon, vajon mi játszódhat le a másik fejében, mit gondol, mit érez, hogyan fog cselekedni a következő pillanatban; vagy azon gondolkodunk, miért tett így. Ilyenkor elkezdünk vágyakozni valamiféle szerkezet után, ami megfejti a titkot. Csakhogy nem volna egyszerű dolga ennek a gépnek, mert az érzelmeinknek van a felszín alatt egy mélyebb rétegük.

Olykor még saját magunk megfejtéséhez is elkelne egy ilyen szerkezet, mert nagyon gyakran mi sem vagyunk tisztában az érzéseinkkel. A pszichológusok elég sokszor találkoznak ezzel a jelenséggel, amikor felteszik azt az egyszerű kérdést a pácienseiknek, hogy milyen érzésekkel éltek át egy kellemetlen eseményt. Számtalanszor tapasztalják, hogy erre vagy az a válasz: nem tudom, vagy csak annyi: rossz volt, soha nem gondolkodtam el rajta. Mindez azért meglepő, mert a szakemberek a kérdést leggyakrabban egy olyan esemény kapcsán teszik fel, amely meghatározó volt a páciens életében. Ismerős lehet az érzés akkor is, amikor átélünk valami bizonytalan szomorúságot, ami jó ideig nem tudatosul, majd amikor mégis, akkor már nem is tudjuk, egészen pontosan mitől szomorodtunk el. Az is előfordulhat, hogy meghoztunk egy döntést, de nem tudjuk, miért is tettük.

Az anyák tudják

A gondolat- vagy szándékolvasás képessége egyáltalán nem a sci-fi irodalom területére tartozik, nagyon is valós képesség, egyesek kifejezetten tehetségesek ebben. A pszichológiai kutatások szerint ők azok, akiknek több barátjuk van, nagyobb szociális hálóval rendelkeznek, társas kapcsolataikban sikeresebbek, empatikusabbak, jobban tudatában vannak annak, mit miért tesznek, szakkifejezéssel élve: fejlettebb a mentalizációs készségük.

– A mentalizáció képességét gyerekkorból hozzuk – magyarázza Bokor Judit pszichológus, pszichoterapeuta –, annyira leszünk rá képesek, amennyire ezt a szüleink, legfőképp az édesanyánk, gondozónk megtanította nekünk. A mentalizáció a saját és a mások mentális állapotaira, érzéseire, szándékaira, gondolataira való reflektálás képességét jelenti. Amikor egy kisbaba megszületik, ahhoz, hogy életben maradjon, az anyának vagy a gondozójának reagálnia kell a baba minden egyes rezdülésére, ki kell találnia, mi mindent jelezhet a sírásával. Ilyenformán ők az első gondolatolvasó gépek az életünkben. Minél inkább helyesen tükrözik vissza a gyermek állapotát, minél jobban jelzik vissza az érzéseket neki, és ezt ki is mondják, annál könnyebben tanulja meg a kicsi, hogy amikor történik valami, ahhoz milyen belső állapot kapcsolódik. Az anyák gyakran fel is veszik csecsemőjük arckifejezését, és azt mondják például: „látom, megijedtünk”. Tükrözik a gyermek emócióit, a hangszínük is megváltozik, jelezve, hogy a baba érzelmi állapotára reagálnak. Ez korántsem egyszerű feladat, könnyen félre is lehet érteni a csecsemőt, hiszen még nincsenek szavai arra, hogy elmondja, mi baja van. Ha például az anya a gyermek minden igényére etetéssel válaszol, akkor a mentalizáció folyamata sérül, és ez akár felnőttkori evészavar kialakulásához is vezethet. Ilyenkor nem tudatosul a probléma valódi oka, mindenre az evés lesz a megoldás.
Az érzéseinket jelző szavaink száma árulkodhat arról, mennyire vagyunk mentalizáltak, mennyire árnyaltan tudjuk megjelölni, pontosan mit és miért élünk át. Elvileg rengeteg szavunk van a félelemre, például ijedtség, riadtság, aggódás, frász, amelyek mind-mind ugyanannak az érzésnek különféle árnyalatait fejezik ki. Hatféle alapérzésünk van, amelyek kultúrától függetlenül jellemzőek minden emberre, ezek a szomorúság, a düh, a meglepődés, az öröm, az undor és a félelem. Az volna jó, ha mindegyikre külön-külön tudnánk legalább négyféle árnyalatot használni. De az alapérzéseken túl még számtalan más fontos érzésünk van, amelyekre olykor nem is olyan egyszerű megtalálni a megfelelő kifejezést.

Út befelé

Párkapcsolatainkban igen gyakran elhangzik az a kérdés: mi bajod van? Erre a válasz sokszor az: semmi. Ilyenkor jól jönne egy gondolatolvasó gép, hogy megtudjuk, valóban így van-e. A válaszhoz azonban nem kell ekkora trükk, mert a hangsúlyból könnyen kiolvashatjuk az igazságot, hogy az a semmi valóban semmi-e, vagy nagyon is valami. Nemcsak azt jelentheti ez a semmi, hogy az illető nem akarja megosztani velünk, mi baja van, hanem azt is, hogy neki magának sincs róla fogalma. Ahhoz ugyanis, hogy az érzéseinkre fény derüljön, időre, elmélyedésre, gondolkodásra és befelé fordulásra van szükségünk. Ha nem tisztázzuk időben, mi okozza a homályos, rossz közérzetet, könnyen bonyolódhatunk nem kívánt kapcsolatokba, kellemetlen helyzetekbe, vagy épp megbetegedhetünk. Vagy ha nem tudjuk, mi szerez nekünk örömöt, akkor nem indulhatunk el egy sikeresebb, boldogabb élet felé.
– Érzelmeink tudatosítása hosszadalmas folyamat – magyarázza Bokor Judit. – Ha valakinek sikerül beazonosítania, hogy ő most fáradt, akkor érdemes tovább nyomoznia, mit is jelenthet ez. Mert nagyon széles lehet a skála, utalhat arra, hogy épp belefáradtunk a parkolóhely-keresésbe, de arra is, hogy magához az élethez vagyunk fáradtak. A terápiákban, amikor ilyen kérdésekig jutunk, és valaki nem tudja megfogalmazni az érzéseit, általában felkínálok különféle lehetőségeket, hogy mi is lehet az ok. Érdekes, hogy gyakran pontosan érzik a páciemseim, melyik lesz a jó megoldás, és amikor megtalálják a megfelelő szót az érzelmeikre, az megkönnyebbülést hoz. A hirtelen felismerés és beazonosítás segít bennünket abban, hogy átéljük, ez érthető, emberi érzésünk, ami valamilyen ok miatt kialakult. Ez azért is megy nehezen, mert az emócióink, amíg nem tudjuk őket megnevezni, ismeretlenként vannak jelen, és mint minden ismeretlentől, tőlük is félünk. Több énvédő mechanizmus is gátolhatja, hogy ezekre ráismerjünk. Minél inkább integrált, azaz érett személyiség valaki, annál könnyebben sikerül megfejtenie az érzéseit. Érzéseink feltárása ugyanakkor nemcsak a saját életünket könnyíti meg, de csak akkor tudjuk felismerni a másik ember érzéseit, szándékait, ha a magunkéiban már járatosak vagyunk. Ez persze nem jelenti feltétlenül, hogy a másik éppen úgy reagál egy-egy eseményre, ahogy mi. Például ha a társunk hazajön, és feszült lesz amiatt, hogy elöl maradt egy táska vagy cipő, akkor joggal gondolhatjuk, hogy a feszültséget nem maga a cipő keltette, más is lehet a háttérben. Hogy kiderítsük, mi, ahhoz bizonytalanságtűrés és empátia kell. Meg kell értenünk, hogy zajlik benne valami, de időre van szüksége ahhoz, hogy ebből az érzésből kijöjjön. Képesnek kell lennünk arra, hogy a másik szempontjából is látni tudjuk az adott helyzetet.
Ezeket a képességeinket fejleszthetjük azzal, ha jobban odafigyelünk önmagunkra, és nem elégszünk meg azzal, ha az alapérzéseinket dekódoljuk, hanem tovább kérdezünk, pontosítunk, befelé figyelünk, hogy megértsük, a hangulataink mögött milyen rejtett okok, gondolatok, szándékok, érzések állnak.

Illusztráció: Getty Images

Szeretnéd megtudni, milyen edzésforma illik hozzád? Töltsd ki tesztünket és nyerj!