A születés létezésünk csodája. Akkor is, ha a kivezető út meglehetősen fájdalmas. Az évszázadok során a nők a legkülönfélébb körülmények között hozták világra a gyermeküket, nagyon gyakran az életüket is kockára téve közben.

Bár a történelem során a férfiak, filozófusok és orvosok sokat foglalkoztak a terhesség és a szülés kérdésével, a gyakorlatban nagyon sokáig nem lehettek tapasztalataik. Egyes kultúrákban egyenesen megtiltották a férfiaknak a szülésben való részvételt, a vajúdó nőket rokonok és tapasztalt asszonyok segítették. A szülészeti tudást a közösség tagjai egyik generációról a másikra adták át. Ha a csecsemő rossz helyzetben feküdt, a szülésznők tudták, hogyan kell megfordítani. Ellenőrizték a baba helyzetét, és azt is, milyen mértékben tágult a méhszáj, olajos kézzel nyújtották a szöveteket a kitolás előtt. 
A szüléshez nagyon sokáig számos hiedelem tartozott, ilyen volt például, hogy a terhes nő ne nézzen meg semmi furcsaságot, de ne is gondoljon ilyesmire. Mert ha például majomra gondol, megtörténhet, hogy a csecsemő tetőtől talpig majomszőrrel borítva jön a világra! Előfordult az is, hogy a szülésznőt boszorkánysággal vádolták, ha valami rosszul végződött. 
A szülés mind az anya, mind a baba szempontjából sokáig rendkívül kockázatosnak számított. A középkorban háromból egy nő halt meg a gyermekvállalás éveiben. Olyan veszélyes volt, hogy a fiatal nők megírták a végrendeletüket, amikor felfedezték, hogy terhesek. Az elhúzódó, nehéz vajúdás, a szülés utáni vérzés, a fertőzés és a tapasztalatlan szülésznők vagy orvosok gyakran okozták az anyák halálát.