,,A jazz a mindenünk” – Szakcsi Lakatos Róbert mesél édesapjáról, Szakcsi Lakatos Béláról

Zongorán innen és túl. A Nők Lapja 2020/47. számának Apám és én rovata.

Ha azt mondjuk, íme a két Szakcsi, nem fogalmazunk helyesen, hiszen van egy harmadik is, aki szintén zenész, és ugyancsak a zongora a hangszere, mint édesapjának és testvérének. Ráadásul a műfajuk, a jazz is ugyanaz. És mégis, a sok hasonlóság mellett sok különbség is felfedezhető bennük, ha elolvassák Szegő András interjúját.

– Ha meghallgatsz egy felvételt, mennyi időre van szükséged eldönteni, édesapád játszik-e rajta, vagy te?
– Talán két másodperc kéne, vagy annyi sem… Rögtön megismerem.

– Annyira különbözik a játékotok?
– Még ezt sem mondanám. Döbbenetesen sok dologban hasonlít a játékunk, mégis más.

– Egyszer Ojsztrah és Stern felvette Vivaldi egy kéthegedűs darabját, és amikor visszahallgatták, időnként összevitatkoztak, hogy melyikük melyik szólamot játssza éppen…
– Komolyan? Ez nagyon érdekes… Persze klasszikus zene esetében más a helyzet, hiszen ott ugyanabból a kottából játszanak mindketten, így tényleg előfordulhat, hogy olykor nehezebb megkülönböztetni őket. A jazzben, ahol nem rögzített zenét játszunk, sokkal jellegzetesebb kinek-kinek a játéka, stílusa, billentése…

– Szeretnél apádra hasonlítani?
– Persze! Ki ne szeretne a világ egyik legnagyobbjára hasonlítani?! Kiskorom óta ő a példaképem. Mindig csodáltam a pocakját és a zongorajátékát. Az előbbiben már sikerült utolérnem, az utóbbiban még van jócskán tanulnivalóm. Egyébként egyszer játszottuk koncerten apámmal Bach kétzongorás versenyét.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Múltról, jelenről és zongorázással kapcsolatos kulisszatitkokról is szó esik az interjú folytatásában.
Próbáld ki most kedvezményesen!