Bendegúz sápadt kisfiú volt, fehér bőrrel, mint a porcukor. Időnként a kedve is sápadt volt. A fél életét a szobában töltötte, amin szomorkodhattak a szülei, de hiába: ha egyszer ők is a szobában töltötték a fél életüket! Csak míg Bendegúz az óvodában, majd otthon a tabletet nyomkodva, addig a szülei az irodában, majd otthon a telefont nyomkodva.
Nagypapa sóhajtott, amikor meglátta, hogy bekanyarodik az utcába az ismerős sápadtszürke autó. Aztán, amikor kiszállt a szobafehér fia a szobafehér menyével és a szobafehér unokájával, már teljesen elfacsarodott a szíve. Hát hogyan bírnak manapság létezni ezek a fiatalok levegő és napfény nélkül? Egyáltalán hogyan lehet élni igazi élet nélkül?