„Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.” A Nők Lapja 2020/26. lapszámának Ecce Homo rovata.

2000 szeptemberében történt. Vártam az olimpiai vízilabdadöntő közvetítését. Gyomorgörccsel, módosult tudatállapotban. Már megettem mindent, amit csak lehetett, olvasni nem bírtam, hiába kapcsoltam be a rádiót, nem tudott lekötni. Arra gondoltam, hogy ha én félholt vagyok az izgalomtól, mit érezhetnek a játékosok a világ másik végén? Ma sem tudom, honnan, de elképesztő ötletem támadt: vasalni fogok! Elővettem az állványt, a ruhákat, a vasalót, és elkezdtem. Elkezdődött a közvetítés is, jöttek a mieink, az oroszok, csupa fürdőköpenyes óriás, közben esélylatolgatás, majd az első ráúszás. A kezem hidegedett, de folytattam a vasalást, mert valami megmagyarázhatatlan módon úgy véltem, ez rajtam is segít, és a csapaton is. Ők jól játszottak, de az én teljesítményemről csak annyit, hogy az első negyed végéig mindössze egy pólóval sikerült végeznem. A folytatást mindenki tudja: győztünk! 1976 után huszonnégy évvel. Lehet, hogy jobb lenne titkolni, de nekem arról a győzelemről is vannak emlékeim, mert az egész család együtt nézte a meccset a nagyszüleim nappalijában, a fekete-fehér tévén.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő most csak 300 forintért!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 300 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta.