Körüljáró: Pozsony izgalmas egyéniségei, története és érdekességei

Pozsonyi történetek a Nők Lapja 2020/24. lapszámából.

Száz éve Trianonban újrarajzolták Magyarország térképét, hatalmas területek és annak lakói váltak egy csapásra határon kívüliekké. Sorozatunkban időről időre bemutatunk egy-egy települést, történetét és történeteit – a teljesség igénye nélkül!

Egy reggel Pozsony színe-java ott várakozott a vasútállomáson 1910 áprilisában. Élükön a polgármesterrel, aki az utolsó pillanatokig ünnepi beszédét cizellálta. Begördült a vonat, kiszállt belőle Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok volt elnöke, aki egyéves afrikai szafarival pihente ki a megterhelő feladatot, majd európai körútra indult. Mielőtt Budapestre érkezett volna, pozsonyi kitérővel betért jó ismerőse, Apponyi Albert éberhardi birtokára. Az ünnepi beszédeket Jankovics Marcell fordította angolra, illetve magyarra (az általunk ismert Jankovics Marcell nagypapája), majd az elnök automobilba ült, és a Stefánia útra kanyarodva végighajtott a városon.
Pozsonynak nincs szüksége hamis legendákra, mégis makacsul tartja magát az az információ, hogy az amerikai vendég betért A pipához címzett vendéglőbe, sőt, a Carltonban fogadást adtak a tiszteletére. Pedig nem. Roosevelt mindössze annyi időre állt meg, de csak a külső részeken, amíg iskolások és tűzoltók köszöntötték, és hajtott is tovább Éberhardra, ahol egyébként szintén nem vett részt medvevadászaton.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő most csak 300 forintért!
Ízelítő a cikk tartalmából
Még több pozsonyi érdekesség a folytatásban.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 300 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta.