A Nők Lapja 2020/22. számának Irodalom rovata.

Édesapám cselgáncsedzőként dolgozott, és a klub szertárosa, Gyula bácsi a kézisek, röpisek leselejtezett labdáit odaadogatta, hátha tudjuk használni. Ilyen kimustrált gömböcökkel fociztunk egész kiskoromban, míg ki nem pukkadtak, vagy át nem rúgtuk mindet a kerítésen. Ha a szomszéd kéjesen kiszurkálta őket késsel, megtette egy horpadt, elgyötört gumilabda is.
Ha nem volt otthon senki, órák hosszat passzolgattam a falra anyám ablaka alatt. Anyám mondta, nem tesz jót a nemesvakolatnak. Mikor munkában volt, a tiltást felfüggesztettem, hiszen amit a törvény szeme nem lát, az nincs is. A vakolat tartott, ha nem is lehetett tudni, vajon hárommillió-kétszázhuszonháromezer- négyszázkilencven rúgás után kezd-e lepotyogni, vagy öttel korábban. Tesztelgettem. Agyzsibbasztó, magányos tevékenység.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Vajon hogyan végződik a történet?
Próbáld ki most kedvezményesen!