Friss, független, emancipált: egy fotós nő a két világháború között – Laborczi Dóra ajánlója

Üdítő életút és mesterien komponált fotók egy világhírű 20. századi magyar női fotós kiállításán.

Besnyő Éva (1910-2003) nevét Magyarországon leggyakrabban a két világháború között kibontakozó szociofotó mozgalommal kapcsolatban említik, amely a társadalmi problémák feltárását és dokumentálását tűzte ki céljául. Második hazájában, Hollandiában viszont az egyik legkeresettebb építészeti fotósként, majd az 1970-es évek nőmozgalmának megörökítőjeként vált ismertté.

Pécsi József, korának legendás fotográfusa már 1912-ben cikkezett arról, hogy a művészi fényképezés a nők számára is kenyérkereső életpálya lehet.

(Mindez annak fényében is elgondolkodtató, hogy a fotós szakma ma is kifejezetten férfiasnak számít.) Besnyő függetlenségét és magabiztosságát bizonyára megalapozta, hogy édesapja, Besnyő Béla jogász, a Feministák Egyesületének alapító tagja volt, de valószínűleg ettől függetlenül is komolyan vették lányaik taníttatását. Éva a nővéreivel ellentétben nem tudományos pályára ment, őt kisgyermek korától kezdve inkább a művészi önkifejezés vonzotta – tudom meg Csatlós Judittól, a Besnyő Éva életművét bemutató Személyes távolság című kiállítás kurátorától. Nem csoda tehát, hogy – miután az első piacra dobott kompakt Kodak fényképezőgépét megkapta – Éva útja 1928-30 között Pécsi József fotósiskolájáig vezetett, aki akkoriban nemzetközi szinten is ismert tekintély volt.
Besnyő Éva generációja volt az első, ahol a modern lányok, akik kinézetben is szakítottak a tradíciókkal, ideálként megjelentek. Szépen keretezi ezt a változást a Kassák múzeum kiállítása is: az első portrén, első gépével, kispolgári budapesti miliőben látjuk a fotóst, mellette már borzos hajjal, munkás ruhában és laboros kesztyűben, a pályamű végén pedig a 70-es évek holland nőmozgalmának tevékeny dokumentálójaként, hatvan évesen, transzparensek és hippik között.

Besnyő Éva önarcképei (Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Bár életében folyamatosan jelen van a női emancipáció kérdése, életműve egyáltalán nem csak ebből a szempontból értékes és érdekes.

Szociofotóin a személyes távolság valóban érzékelhető, hiszen alanyai egyszerre vannak nagyon közel a befogadóhoz, mégis kényelmes távolságra ahhoz, hogy ne érezzük zavarban magunkat, hogy kéretlenül és akaratlanul beférkőztünk az alany intim szférájába. Igaz ez az anyaságot és a „modern lányokat” megörökítő fotóira is, amelyet olyan frissesség és könnyedség itat át, amivel néhol nehéz is mit kezdeni 2020-ból nézve. Az anyja arcához kapó szoptatott csecsemő például olyan gesztusokat és mozdulatokat örökít meg, ami akár én is lehettem volna néhány évvel ezelőtt valamelyik gyermekemmel.

Besnyő Éva, 1934. (Besnyő Éva kiállítása a Kassák Múzeumban Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Besnyő ismerte az alanyait, otthon volt a témában, amit fotózott, mégsem volt tolakodó. Nincs semmi illetlen, ami szégyenérzetet teremthetne a nézőben vagy az alanyban, mégis nagyon tágas, szabad és szép még a legmegkapóbb szociofotója is.

Besnyő 1930-ban Kepes György hívására költözött Berlinbe, ahol a Weimari Köztársaság pezsgő szellemi életének megtapasztalása – többek között Kepes György és Robert Capa társaságában – döntő hatással volt további pályájára. Itt ismerkedett meg első férjével, a holland filmes-fotográfus John Fernhouttal, akivel rövidesen Amszterdamba költözött, sok más, származása vagy politikai meggyőződése miatt Berlint elhagyni kényszerülő értelmiségihez hasonlóan. Első önálló kiállításának sikere hamar keresett fotográfussá tette. Korszerű látásmódjának köszönhetően reprezentatív megbízásokat is kapott, és a modern holland vizuális kultúra egyik meghatározó alakítójává vált. A harmincas években többször hazalátogatott. Közvetlen családi, baráti környezetének személyes hangú megörökítése mellett számos, mára ikonikussá vált, szociális témájú fényképe készült ebben az időszakban. Az 1970-es években a holland nőmozgalom, a Dolle Mina utcai akcióinak résztvevője és első számú fotósa lett.
A Kassák Múzeum szeptemberben nyíló időszaki kiállítása Besnyő Évát a modernitás jellegzetes képviselőjeként, karrierjét pedig a konvencióktól független, szabad női életút modelljeként mutatja be.

A professzionális fotográfusi lét akkoriban olyan mértékű függetlenséget biztosított számára, hogy 20-22 évesen saját stúdiót nyitott Berlinben.

Besnyő munkáit áthatja a szociális érzékenység, mellyel a modern társadalom és kultúra átalakulásának vesztesei felé fordult. Képei ugyanakkor a húszas-harmincas évek olyan jelenségeit is dokumentálják, mint például a női emancipáció, vagy az emberi környezet formálására tett építészeti kísérletek.

Galéria | 13 kép

Friss, független, emancipált: egy fotós nő a két világháború között – Laborczi Dóra ajánlója

Friss, független, emancipált: egy fotós nő a két világháború között – Laborczi Dóra ajánlója

Fotó megosztása:

A Kassák Múzeum kiállítása azonban nem életutat mutat be elsősorban, hanem a fotográfus alkotói módszerét és látásmódját helyezi a középpontba. Az életmű visszatérő kérdése a fényképezés alanyával kialakított változó viszony és a fényképész részvétele az adott szituációban, amelyet Besnyő rendszerint a távolság és a közelség fogalmaival ír le. Alanyait mindig formaként is használja egy térbeli kompozícióhoz, és nem lehet elmenni amellett sem, hogy

első szemtanúja és megörökítője volt annak az időszaknak, amikor a nők a történelem során először fürdőruhába bújtak, bőrüket érte a nap és a levegő, kibontott hajukat pedig a szél.

A kiállítás december 13-ig az érvényes járványügyi intézkedések mellett tekinthető meg a Kassák Múzeumban.

(Kiemelt kép: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!