Miért nem értenek meg a szüleid? Miért etet még mindig úgy a nagyi, mintha hiánygazdaság lenne? Áthidalható a generációk között tátongó szakadék? Íme egy könyv, amiből a fentiekhez hasonló kérdésekre válaszokat kaphatunk.

Jómagam az Y generáció (angol szakzsargonnal élve millenniál vagy millenniumi generáció) táborát erősítem, annak is az idősebb részét, az 1990 előtt születettekét. Meghatározó emlékem, amikor 1993. december 12-én délután (ok, azt már a Wikipédiáról tudom, hogy ez az ominózus vasárnap december 12-re esett) a Magyar Televízió megszakította az aktuális Walt Disney bemutatja című adását, amelyen épp a Kacsamesék ment, és a búskomor, ősz hajú, szemüveges férfi (Boross Péter) bejelentette, hogy elhunyt Antall József miniszterelnök. A délutánom el volt rontva – ennyit értettem ekkor mindebből, ahogyan nemzedékem oly sok tagja is. Ez egy olyan, úgynevezett vakuemlék, ami sok emberben rögzül: a Kacsamesék jellegéből fakadóan ez a bizonyos emlék az akkori gyerekek emléke lett, amolyan generációs trauma, amit ugyan kihevertünk, elfeledni mégsem tudunk. Másnak a Kennedy-gyilkosság vagy a berlini fal leomlása, nekünk, korai Y generációsoknak ez jutott itthon.
Abba a korosztályba tartozom, aki még internet nélkül kezdte az iskolát és középiskolásként lett először mobiltelefonja, a legendássá vált Nokia 3210-est és a kígyós játékot is ismertem. Már az egyetem végén (kicsit elhúztam az egyetemi éveimet) jártam, amikor létrejött a Facebook, de előtte volt MySpace-em és Wiwem (igen, már WiWem is volt, nemcsak a következő verziója, az iWiW). Szóval abban a korban vagyok, hogy felnőtt fejjel, az évekből adódó távolságtartással figyelem a mai tinik trendjeit, és értetlenül állok azelőtt, hogy mondjuk miért létezhet olyan, hogy TikTok díjátadó.

De emellett azok közé is tartozom, akik egyáltalán nem gondolják azt, hogy az utánam következő, esetemben a Z generáció tagjaival bármi baj volna.

Imádom, hogy a mai tinik és kora húszasok aktivizálják magukat, hogy öntudatosak, kiállnak az igazukért, közben sajnálom is őket amiatt, hogy lételemük a klímakatasztrófa miatti aggodalom, vagy amiatt, hogy még egy annál is bizonytalanabb gazdasági helyzetben kénytelenek kilépni a munkaerőpiacra, mint amivel mi szembesültünk az előző gazdasági válság során. De ezzel nincs így mindenki, hiszen ma is élénken élnek a „bezzeg az én időmben” és az „ezek a mai fiatalok!” típusú, fiatalabbakat lesajnáló frázisok a köznyelvben. Vélhetőleg soha nem is fognak kikopni belőle, legalábbis, amíg emberek nemzedékei egymás után következnek a világon.

Mi a baja az idősebbeknek a fiatalokkal?

A mindenkori idősebb generációnak állandó problémája a fiatalokkal, hogy nem illedelmesek, lusták, hogy nem viszik semmire, stb. Mintha elfelejtenék, hogy nem is olyan sok idővel ezelőtt még róluk mondták ugyanezt az előttük járók – és persze azt is elfelejtik, hogy mennyire igazságtalannak és megalapozatlannak érezték ők akkor ezeket a kritikákat. Ez egyébként nemcsak afféle személyes megfigyelés: a Science Advances magazinban 2019. októberében megjelent egy tanulmány, ami szerint tényleg

teljesen mindegy, hogy melyik korban élünk, a mindenkori öregek rossz véleménnyel lesznek a fiatalabbakról, mégpedig azon prózai oknál fogva, hogy ők még fiatalok.

A tanulmány egyik szerzője, John Protzko, aki a Kaliforniai Egyetem pszichológus kutatója „ezek a mai fiatalok” hatásnak nevezte a jelenséget, és meg is próbálta felgöngyölíteni, hogy mégis mi miatt alakulhatott ki. Hiszen nem lehet, hogy valóban úgy van, ahogy az idősek mondják, már csak azért sem, mert több ezer éve mondogatják ezt, és a világ elég jó ütemben fejlődött azóta. Protzko szerint az ítélkezés, hogy az idősebbek a soron következő generációkat a hanyatlás hírnökeinek látják, egyáltalán nem tényekből, hanem az emberek saját emlékeiből, saját hibás emlékeiből fakad. Ez a lenéző attitűd már csak azért is hibás, mert a Flynn-effektus miatt konkrét bizonyítékok vannak rá, hogy az intelligenciahányados nemzedékről nemzedékre nő.

Itt egy könyv, ami hidat képezhet a generációk között

Érdekes tehát, hogy miért nem képesek az egy korban élők nemzedékek mégis egyféle kompromisszumra, miért ez az örökös ítélkezés az idősebbek felől, és persze miért az örökös ellenállás, lázadás, ellentmondás a fiatalabbak felől az idősek irányába. És itt lép képbe a másik kifejezetten érdekes témakör, a generációkutatás, ami ugyan meglehetősen leegyszerűsített, olykor szűk látókörű megközelítéseket alkalmaz, de érdekes felismerésekre juthatunk általa. Olyanokra, amik segíthetnek csökkenteni a korosztályok közötti súrlódást, hiszen megismertetik velünk az idősebbek/fiatalabbak bizonyos motivációit, mozgatórugóit. Egyébként azért túlegyszerűsített dolog a generációkutatás, mert nem veszi figyelembe az egyént, a társadalmi berendezések és gazdaságok különbözőségét, a földrajzot, tehát a körülményeket, hanem csak a korszakokra és azok nagy eseményeire fókuszál. A születési dátumuk alapján tesz be skatulyákba embereket. Nem kell ahhoz szociológusnak vagy demográfusnak lenni, hogy érezzük, több ponton is sántít a föld lakosságának életkorok szerinti kategorizálása, veteránként, baby boomerként való aposztrofálása, az X, Y, Z generációkba való pakolása. Elvégre hiába születtek egy időszakban, viszonylag nehéz elképzelni, hogy egy közép-kelet európai, mélyszegénységben élő fiatalnak ugyanolyan meglátásai és problémái lennének az életben, ugyanúgy állna a munkajogi kérdésekhez, mint vele egyidős, felső középosztálybeli amerikai (vagy akár magyar) társai – hogy mondjuk egy ruandai kortársukat már ne is említsük. 
Ha azonban csak érdekességeiben és saját társadalmi osztályunk vonatkozásában érdekel a téma, mert mondjuk meg szeretnéd értetni idősebb rokonaiddal az életedet, vagy te akarod megérteni az ő gondolkodásukat, szórakoztató és egyébként igen tanulságos olvasmány lehet Steigervald Krisztián könyve, a Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? Fentebb említett kételyeimet a generációkutatással kapcsolatban egyébként már a könyv elején tisztázza az író: nem is generációs különbségekről mesél, hanem generációs jegyekről. Igen olvasmányosan mutatja be és hozza közel (sőt, teszi szerethetővé) az egyes nemzedékeket, amivel az olvasó felismerheti saját (akár generációs) korlátait, és ami a legfontosabb, megértheti a tőle életkorban távol állók gondolkodását – legyen akár huszonéves vagy negyven, ötven pluszos. És igen, választ kapunk belőle arra is, hogy mi ez a perverziója a nagyik korcsoportjának az étellel kapcsolatban, miért utálják az Y generációs munkaerőt az idősebb főnökök, hogy miért tűnhetnek céltalannak és idegesítőnek a Z generációba tartozó fiatalok. Az is kiderül a könyvből, hogy mindez így van rendjén, hogy az újabb generáció tulajdonképpen természetesen következik az előzőből, hiszen mindenki egy olyan világban kénytelen boldogulni, amit az őt megszóló, korábbi korosztályok hagytak neki örökül.

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

(Kiemelt kép forrása: 6generáció.com)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!