Ahhoz, hogy megértsük, hogy az áldozatok mit élnek át, tudnunk kell, hogy mit jelent a bántalmazás, és ki számít bántalmazónak.

Magyarországon, ahol az erőszak gyakorlatilag a kultúránk része, ahol a politikusok rendre lesöprik az asztalról az Isztambuli Egyezményt, miközben minden héten meghal egy nő párkapcsolati erőszakban, fontos, hogy a bántalmazottak megfelelő segítséget kapjanak a környezetüktől. Renner Erikával összegyűjtöttük, miket mondjunk, és miket ne mondjunk ha az áldozat valamilyen formában segítséget kér.

Van mit kigazolni

Az áldozathibáztató hozzáállás olyannyira mélyen gyökerezik társadalmunkban, hogy még azokon a hivatalos helyeken is rendre felüti a fejét, ahonnan a bántalmazottak támogatást remélnek. Nem véletlen, hogy a nőjogi szervezetek évek óta szorgalmazzák, hogy a hivatali szervek – köztük a bírók is – megfelelő képzésben részesüljenek a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatban. Ajánlásuk nem légből kapott ötlet: a PATENT Jogvédő Egyesület 14 hónapig tartó Bíróságfigyelő projektjének önkéntesei dermesztő bírói attitűdökről számoltak be még 2016-ban. Az előítéletekkel terhelt gondolkodásmód nemcsak a bírósági tárgyalásokon vagy a rendőri intézkedéseknél jelenik meg, hanem tetten érhető az orvosi, pszichológiai kivizsgálások alatt, a gyámhatóságon, a szociális ellátórendszer különböző területein is, és akkor is, amikor a bántalmazottak a saját családjukhoz, barátaikhoz fordulnak segítségért. 

A bántalmazók legtöbbje profi manipulátor, észrevétlenül hitetik el az áldozatokkal, hogy megérdemlik azt a lelki vagy fizikai terrort, amit kapnak. És ha erre még a környezet is ráterhel egy-egy áldozathibáztató reakciót, a bántalmazott végképp egyedül marad a partnere által kreált pokolban.

Renner Erika, akit az ex-partnere – a médiában csak a lúgos orvosként emlegetett –, B. Krisztián brutálisan megcsonkított, miután hosszú ideig zaklatta, pontosan tudja, milyen, amikor áldozathibáztatást kap segítség helyett. Az öt évig húzódó ügye nemcsak a támadás kegyetlensége miatt volt precedens értékű, hanem mert élő példája volt annak is, ahogy Magyarországon a nők elleni erőszakot kezelik. Erika ugyanis a jogi procedúra alatt a rendszerabúzuson kívül az áldozathibáztatás mindenféle formáját megtapasztalta. A támadás óta hét év telt el, az ügyben két éve végre jogerős ítélet született, B. Krisztián jelenleg a börtönbüntetését tölti.
Az esetet az elejétől kezdve követtem, ez idő alatt Erikával többször beszéltünk, interjúztunk, mesélt azokról az egészen döbbenetes, de sajnos nagyon is általános reakciókról, amiket a kálváriája során megtapasztalt. Nemcsak a tárgyalásokon vagy a nyomozati eljárások során, hanem még sokkal kiszolgáltatottabb, intimebb helyzetekben is. Például, amikor az orvos, akivel épp a műtőbe tartottak, megkérdezte tőle, hogy biztos-e abban, hogy B. Krisztián követte el a csonkítást, ugyanis az ő felesége ismeri a doktor urat, és szerinte nagyon kedves ember. Egy másik nőgyógyász pedig azt kérdezte, mit tett azzal az emberrel, hogy így elbánt vele? Ezek sajnos nem egyedi reakciók, rengeteg bántalmazott nő kap hasonlót, ami nagy baj, mert az ilyen jellegű megszólalásokkal, kérdésekkel, tanácsokkal a bántalmazó erejét és hatalmát erősítik meg.

Renner Erika (Fotó: Nagy Zoltán / smagpictures.com)

Ahogy a NANE szakemberei is írják a Miért marad? című tájékoztató füzetükben, a köztudatban élő tévhitek eloszlatása azért nagyon fontos, mert azok sokszor megbénítják, akadályozzák az áldozatok segítségkérését. A tévhitek általában az áldozatot teszik felelőssé a bántalmazó erőszakos viselkedéséért, illetve az elkövetőt sérült, tetteiért felelni képtelen szerencsétlennek állítják be. A valóság azonban ennek igen ritkán felel meg: az elkövetőt ismerősei és tágabb családja sokszor „rendes”, „jóravaló” embernek ismeri, ezért ha az áldozatok beszélni kezdenek, gyakran senki sem hisz nekik. Gyakori, hogy az elkövető is a nő viselkedésével indokolja a bántalmazást, mert „házsártos”, egy „házisárkány”, „idegbeteg”.

Biztos okot adott rá!

Ha bajban vagy, ha bajt gyanítasz…

Az alábbi elérhetőségek valamelyikén kérhetsz segítséget:
Rendőrség: 112
Helyi Család- és Gyermekjóléti Központ: Ha van családsegítője, őt keresse.
Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT): 06-80-20-55-20, www.bantalmazas.hu (csak maga az áldozat keresheti, védett ház itt intézhető)
Gyermekvédő hívószám: 06-80-21-20-21 (Bejelentés gyermek vagy felnőtt veszélyeztetettségére. Azonnal továbbítják az illetékes hatóság, ill. a rendőrség felé.)
Áldozatsegítő Vonal (jogi, pszichológiai, szociális segítség, kárenyhítés bűncselekmények áldozatainak és hozzátartozóiknak): 06-80-225-225 www.igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/aldozatsegito-szolgalat
NANE (segélyvonal nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek): 06-80-505-101, www.nane.hu
Ökumenikus Segélyszervezet (információnyújtás, jogi és pszichológiai tanácsadás): www.segelyszervezet.hu
Kék Vonal: bántalmazott gyerekeknek, fiataloknak: 116-111, bántalmazott gyerekek ügyében felnőtteknek: 116-000 (előhívó szám nélkül) www.kek-vonal.hu

A bántalmazott nők gyakran kapnak olyan tanácsot is, hogy legyenek kedvesebbek a bántalmazójukkal. Ezzel több probléma is van: egyrészt a fizikai bántalmazást nem lehet kiprovokálni, senkinek sincs joga megütni a másikat, másrészt a bántalmazónak bármilyen indok elég lehet arra, hogy megverje a partnerét. Nem véletlen, hogy a bántalmazó kapcsolatokból kijövők arról számolnak be, úgy érezték tojáshéjon járkálnak, vagyis sose tudhatták, hogy mikor mivel bőszítik fel a partnerüket. Akik erről mesélni tudnak, azok szerencsések, ugyanis nagyon nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, és sokszor életveszélyes is. És itt el is érkeztünk a miért marad? kérdéskörhöz, hiszen a legtöbb bántalmazott megkapja: ha tényleg olyan rossz neki, akkor miért nem hagyja el a bántalmazóját?!
Nem arról van szó, hogy ezeknek a nőknek meg se kottyan egy verés (rúgás, ütés, lehetőleg úgy, olyan helyre, hogy a külsérelmi nyom ne tűnjön fel a szomszédoknak), hanem sokkal inkább arról, hogy félelemben élnek, mindemellett hisznek vagy reménykednek a bántalmazó bűnbánó ígéreteiben. Gyakran anyagilag is függnek házastársuktól, nincs hová menniük, vagy félnek, hogy a partnerük bosszút áll, ha elhagyják. Utóbbitól jogosan félnek, ugyanis a bántalmazott nők számára a statisztikailag legveszélyesebb időszak a válás vagy szakítás után kezdődik. Sajnos az elmúlt évek híradásaiban szinte heti rendszerességgel láthattunk olyan gyilkosságokat, amelyeknek áldozatai olyan nők voltak, akik elhagyták, vagy elhagyni készültek a bántalmazó partnerüket.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy az áldozatok mit élnek át, és miért nagyon fontos, hogy a segélykérésüket meghalljuk, és a helyén kezeljük, tudnunk kell, hogy mit jelent a bántalmazás, és ki számít bántalmazónak.

A fizikai terrort rendszerint megelőzik a bántalmazás természetrajzára jellemző  különböző stációk. Ez egy folyamat, amely a verbális abúzustól a súlyos fizikai erőszakon át egészen a gyilkosságig tud eszkalálódni. Jellemző rá a ciklikusság: egyre gyakoribbá válnak az ,,ígérem többet nem bántalak” típusú helyzetek, ahogy a fokozatosság is – a bántalmazó egyre többet enged meg magának, így történhet meg az, hogy a párkapcsolati erőszak a bántalmazott halálával végződik.
Az alapja a partner feletti kontroll, a hatalomgyakorlás, vagyis a bántalmazó fél folyamatosan fenntartja a partnere feletti uralmat, ez pedig számos módon megtörténhet. Rendszerint a másik önbecsülésének leépítésével kezdődik, a partner összes cselekedetének, véleményének, külsejének szisztematikus leszólásával, sértegetésével, és erre rakódhat rá – akár együtt vagy külön-külön – a másik folyamatos ellenőrzése, korlátozása, az egyik fél kizárólagos rendelkezése a közös pénz felett és a fizikai erőszak is. És akkor még nem beszéltünk a nehezen felismerhető szürke zónákról, amelyek végképp következmények nélkül maradnak egy olyan országban, ahol újra és újra lesöprik az asztalról az Isztambuli Egyezményt, amely nélkül nehezen lehet kieszközölni egy nagyobb társadalmi szemléletváltást. 
Visszatérve a profi manipulátorok eszközeihez: kevésbé látható módja a másik bántalmazásának a szeretetmegvonás, a manipulálás, a folyamatos kritizálás, a másik elszigetelése a családjától és a barátaitól, a megalázó, lealacsonyító beszédmód, a másik szabadságának korlátozása, a szexuális együttlét kényszerítése. Ebből a felsorolásból úgy tűnhet, hogy ma már senki nem emelheti fel a hangját, csaphat az asztalra anélkül, hogy rásütnék, ő bizony egy erőszaktevő. Természetesen senki nem tökéletes, mindannyian reagálunk rosszul helyzetekre, és előfordul, hogy bántjuk a másikat verbálisan. Ezzel addig nincs probléma, amíg a cselekedetünkre később reflektálunk, utólag dolgozunk magunkon, és ami a legfontosabb, nem tesszük meg újra és újra. Még akkor sem, ha rossz családi minták mentén szocializálódtunk, még akkor sem, ha gyermekkorunkban bántalmaztak minket.

Mások rendszeres fizikai, lelki terrorizálása nem magyarázható azzal, a felelősségünk pedig végképp nem hárítható el arra vonatkozva, hogy gyermekkori traumákat szenvedtünk el vagy rosszul neveltek minket.

Mit tehetünk, ha azt halljuk valakitől, hogy otthon bántalmazzák?

,,Talán a legfontosabb, hogy egyszerűen csak meghallgassák őket. Hogy elmondhassák valakinek. Hogy higgyenek nekik. Bizalmat adjanak nekik, biztonságot nyújtsanak nekik, hisz az áldozatoknak a biztonságérzetük romokban van.  És ne sajnálják őket! Az áldozatoknak nem sajnálatra, hanem elfogadásra van szükségük. És egy olyan légkörre maguk körül, hogy el merjék mondani azt, ami történt velük, hogy bátran ki merjenek állni a saját igazukért. Ebben tudjuk őket támogatni” – mondja Renner Erika. Az erőszak megtörésének első lépése, hogy a felelősséget arra helyezzük, akit illet, az elkövetőre, ezért nagyon fontos, hogy megértsük, és ezt másoknak is elmondjuk, hogy a bántalmazott sosem hibáztatható azért, mert ütötték, verték, szóban megalázták. Renner Erika összeszedett néhány gyakori áldozathibáztató mondatot, amik közül ő is sokat megkapott, és amelyek neki is megnehezítették a helyzetét.

Renner Erika listába szedte, melyek voltak a leggyakrabban hallott mondatok, és mi a gond ezekkel:

„Miért kezdett egy nős több gyerekes férfival?”
Ne hibáztassuk erkölcsileg, ne moralizáljunk felette. Ezek olyan képmutató megnyilvánulások, amikor úgy tesznek az áldozathibáztatók, mintha csak az áldozat lenne erkölcsileg felelősségre vonható, csak ő lehet erkölcstelen, míg a másik makulátlan erkölcsű ugyanabban a kapcsolatban. Holott azt azért már mindenki tudja, hogy egy párkapcsolathoz minimum két ember kell. 

„Egy ilyen tanult, magasan iskolázott ember biztos nem tesz ilyet.” 
Még mindig él az a sztereotípia az áldozathibáztatóknál, hogy bűnöző csak aluliskolázott, alkoholista, ápolatlan és koszos lehet, de a bántalmazás minden társadalmi szinten megfigyelhető.

„Olyan rendes ember.”
Az is súlyos áldozathibáztatás, mikor megpróbálják az elkövetőt jónak beállítani, mert ez azt sugallja, hogy amúgy „rendes ember”, csak biztos te tettél valamit, ami miatt a különben „rendesből” „bántalmazó” lett. 

„Békülj ki vele!”
Ezzel azt sugallják, ez csak egy „veszekedés”, ki kell békülnie az áldozatnak, és akkor minden rendben lesz. Ezzel viszont bagatellizálják a bántalmazást, azt éreztetik az áldozattal, hogy kiprovokálta az erőszakot.

„Most már lépj rajta túl, felejtsd el!”
Ne mondjuk ezt az áldozatnak, ne sürgessük, mert az az ő dolga, hogy számára mennyi idő és milyen segítség kell ahhoz, hogy feldolgozza az őt ért traumát, és megtanuljon vele együtt élni. Elfelejteni sohasem fogja tudni, ezt ne is várjuk el tőle.

(Kiemelt kép: Unsplash)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!