A szégyenkezésre mindig úgy gondolunk, mint egy olyan érzésre, amely csak elbizonytalanít minket, és megtépázza az önbecsülésünket. Pedig akár motiválhat egy kellemetlen helyzet, hiszen fontos tükröt tart elénk. Bakos Zsuzsi életmódcoach, szupervizor írása.

Szerintem nincs ember, aki gyerekkorában ne kapta volna meg egyszer (sokszor) a mondatot, hogy „Nem szégyelled magad?”. És olyan ember sincs, akinek ne jutna eszébe legalább pár olyan helyzet a múltjából, amikor szeretett volna eltűnni a föld felszínéről. Ha egy gyermeknek állandóan szégyent kell átélnie, belső önszabályozó rendszerében is a szégyenre való hajlam válik dominánssá. Egyszerűen kudarckerülő lesz. A „Szégyelld magad!”-dal pedig az a legnagyobb gond, hogy a közlője nemcsak a viselkedést, hanem a másik teljes személyét megtagadja ezzel.

Egyenesen erény?

A kulturális háttér is meghatározza, hogy mitől önt el minket a szégyen, de éljen bárhol a világban, a szégyenkező embert már messziről felismerni. Lóg a válla, lehajtja a fejét, összehúzza magát. A testbeszéd az üzeni: kirekesztődtem. Ugyanakkor az az ember, aki megbánást mutat, mégis sokkal nagyobb szimpátiát kelt, mint aki nem képes semmilyen belátást gyakorolni. A kaliforniai egyetem kutatói egy cikkben egyenesen erénynek nevezik a szégyenérzetet. Igen, jól olvasták! Hiszen például segít a csoportnormák megtartásában. Például nem dobjuk fel a munkahelyünkön a lábunkat az asztalra, mert tudjuk, hogy ezért fedő pillantásokat kapnánk, vagy ránk is szólnának, és az ciki lenne. A kutatók arra jutottak, ha teljesen hiányozna belőlünk a szégyenkezés, arrogánsak és könyörtelenek lennénk. A szégyenérzetünk megmutatja a határainkat, és azt, milyen vagyunk, és milyenek nem vagyunk. Egyfajta iránytű az életünkben, hogy meddig mehetünk el. Ez a tudás segíthet abban, hogy jól használjuk az erőnket, és felismerjük az énhatárainkat. Olyan, mint egy radar, és azok, akiknél ez az érzékelő jól működik, felérnek egy túlélőművésszel.

A kihívások diszkrét bája

A szégyen önkritika és bocsánatkérés egyben. És sokszor alulértékelt. Ugyanakkor segít, hogy önmagunk jobbik verzióját hozzuk. Ez is egy multitasking képesség, emiatt a nőknek – akiknek jobban megy az osztott figyelem – több van belőle. Ezért, ha legközelebb azon kapja magát, hogy az arca vörösödik, izzad, és kényelmetlenül érzi magát, gondoljon úgy a dologra, hogy ezt egy soft skill, vagyis olyan fontos készség, amely nem terem minden bokorban. Ráadásul, aki maga is könnyen szégyenkezik, mások helyett is gyakran megteszi ezt. A mások miatti szégyenkezés azon is múlik, mennyire áll hozzánk közel az a másik személy. Ha közel, akkor jobban is szégyenkezünk miatta, ugyanakkor nem tudunk belehelyezkedni a helyzetébe, mert a szégyen kiüti az empátiát.

A szégyenlősség nem tesz passzív áldozattá, ha viszont negatívumként tekintünk rá, alaposan megnehezítjük, hogy mások kedveljék ezt a tulajdonságunkat. Ám ha sikerül átkeretezni a szégyent, akkor egy pecsétes blúz vagy egy felszaladt harisnya bagatell aprósággá zsugorodik. Ha viszont nehéz előnyös nézőpontot találni az életünkben felbukkanó kínos helyzeteknek, vagy nehéz kézben tartanunk a dolgokat, tegyük fel magunknak a kérdést: mi lehet a legrosszabb dolog, ami most történhet? Játsszuk le fejben a lehetséges kínos, vagy peches végkifejleteket! Nos, összedőlt a világ? Persze, hogy nem!

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2019/6. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Bakos Zsuzsi

Nyitókép: Getty Images

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!