Otthon, rémes otthon – Parapszichológia és félelmetes kísértetházak a világból

A horrorfilmek kedvelt témája a ház, melyben egy régi tragédia áldozatai kísértik az új lakókat. A fantázia itt is a valóságból merít, hiszen ősidők óta ismernek ilyen épületeket, ahol a falakból, bútorokból is fájdalom és rettegés emléke árad. Lássuk mi is a legfélelmetesebb szellemjárta házakat, melyekben még a fényes nappal vezetett látogatásokon is történnek furcsa, riasztó események! Kincses Boglárka írása.

Az ősi spirituális tanok szerint, ha az elhunyt szelleme valamiért nem tud továbbjutni a Fénybe, bezáródik egy köztes dimenzióba. Itt pedig olyan energiák veszik körül, ahol úgy kezd viselkedni, mint egy megzavarodott, rab madár: ide-oda csapong a különféle világok közt, furcsa látomások gyötrik, és mindenekelőtt visszavágyódik a Földre. E vágya pedig úgy nyilvánulhat meg, hogy asztrálteste folyton visszavetítődik a házba, ahol élt – vagy ahol halálát lelte.

Nagyjából ez a titka tehát a parapszichológia szerint a kísértetházaknak. Ősidők óta tudnak ilyen épületekről, kultúrától függetlenül, minden kontinensen – ami ismét arra utal, hogy egy valós, létező jelenséget figyeltek meg.

Noha minden ódon házban történtek halálesetek, hiszen generációk éltek és haltak benne, mégsem válik mindegyik kísértetházzá. Az eltávozott ugyanis főként akkor szokott a köztes létsíkon ragadni, ha úgymond „nem jó” halált halt: tragikusan fiatalon hunyt el, netán erőszakos tett, gyilkosság, háború, baleset áldozataként. Ilyenkor ő maga is kísérthet az épületben, melyhez életében-halálában kötődött, de a ház is őrzi, adott esetben visszasugározza az egykori tragédia emléknyomait.

Az alábbiakban a leghírhedtebb épületeket mutatjuk be, ahol napnyugta után a legbátrabb „szellemvadászok” se szívesen tartózkodnak. Közhely, mégis érdemes figyelmeztetnünk: csak erős idegzetű olvasók tartsanak velünk e képzeletbeli utazáson, mert garantált a borzongás!

A rabszolgalány bosszúja

Sok más rekordján kívül az USA a kísértetházak földje is: kis túlzással mondva szinte kilométerenként találunk egy-egy szellemjárta hírben álló épületet. Az egyik ilyen a szép nevű „Mirtusz Ültetvény”, azaz Myrtles Plantation, Louisiana államban. Ha beütjük a keresőbe a nevet, és megnézzük a hely hivatalos honlapját, látjuk, hogy a polgárháború korabeli, leginkább az Elfújta a szél hangulatát idéző birtokot vezetett túrákon lehet körbejárni. Ez azonban tényleg csak a kötélidegzetűeknek ajánlott, mert az ültetvényen még nappal is történnek ijesztő dolgok: a villaépület függönyei zárt ajtóknál is meglebbennek, az egyik fánál sírás, sikoltás hallatszik a semmiből, a látogatók által készített fényképeken pedig olykor feltűnik egy fiatal lány elmosódott árnya. A tizenéves lány a tizenkilencedik századi rabszolganők öltözetében van, fején fehér anyagból készült turbánt visel.

Ő Chloe, a Myrtles Plantation kísértete. Tragikus sorsa miatt nem tud elszakadni az ültetvénytől: a ház ura, Clarke Woodruff megkívánta a tizennégy éves, koraérett alkatú leányt, és szexuális ajánlatával gyötörte. Szegény Chloe nem tudott mit tenni, mert tudta, ha elutasítja gazdáját, kegyetlen sors lesz az osztályrésze. Megadóan a szeretője lett, ugyanakkor rettegett úrnője, Mrs. Woodruff bosszújától, aki amúgy is féltékeny volt minden csinosabb rabszolganőre. És valóban, a ház asszonya megsejtett valamit, vagy a gazda kapta rajta Chloét hallgatózáson – mindenesetre valamiért büntetésül levágták a lány fülét. Chloe ettől kezdve mindig turbánt viselt a fején.

A történet még nem ért véget, a folytatást, valamint a két további szellemsztorit a Nők Lapja Ezotéria 2019/5. lapszámában olvashatjátok el.

Szöveg: Kincses Boglárka

Fotó: Getty Images