A lélek túlvilágra való átköltözésének egyik – sajnos nem ritka – módja a hirtelen halál. Abból, hogy egy régi ima így szól, „A hirtelen haláltól ments meg Uram minket”, egyértelműen látszik, hogy ez nem kívánatos átlépési forma. Ha egy kicsit szellemileg ennek a mélyére nézünk, akkor világossá válik, hogy miért.

A léleknek lelkileg-szellemileg felkészülve kellene átlépnie a halál kapuján. Ez esetben viszonylag egyszerűen, nagyobb megrázkódtatások nélkül meg tudja látni a segítőit, akik elvezetik a szférákban arra a helyre, ahová leélt élete alapján tartozik. Amennyiben a halál nem rendezett, nyugodt körülmények között történik meg, a lélek zaklatott állapotba kerül, ami megakadályozza a szellemi orientációt. Vagyis a zavarodott érzelmektől az illető nem lesz olyan tudatállapotban, hogy meglássa segítőit, így nem tudja, hol van, és mi történt vele. Azt pedig még kevésbé, hogy hogyan tovább.

Előjelek nélkül is gyakori

A nem rendezett, nyugodt körülmények között beálló halál egyik esete a hirtelen halál, amelyet általában baleset okoz, de olyan is előfordulhat, hogy minden előjel nélkül valaki percek alatt meghal. Ez utóbbi ugyan ijesztőnek tűnik, ám mindig van spirituális magyarázata. Két évtizede egyik nagyon kedves ismerősöm, aki hetvennégy éves volt, kitűnő egészségnek örvendett, a teniszezésből hazaérve jóízűen megvacsorázott, majd este fél hét felé valamitől elkezdett köhögni. Mire a mentő kiért, már nem tudtak rajta segíteni. Ismerősei, baráti köre teljesen meg volt döbbenve ettől a hirtelen haláltól, hiszen az illető hosszú ideje komoly, spirituális életet élt, ő maga is médium volt. Pár hónappal később, médiumi úton kaptuk az értesítést, hogy jól van, és nem kell többet testet öltenie a Földön! Felkerült a megszabadult szellemek szférájába. Ez esetben tehát a hirtelen halál nem büntetés volt, és nem azért történt, mert az illető „valamit rosszul tett”, hanem kegyelem, hogy nem kell tovább a Földön maradnia, hanem azonnal átkerülhet a negyedik szférába.

Nagyon sokszor a hirtelen halál sem előjel nélküli. Több beszámolót is hallottam már az itt maradottaktól, hogy balesetben vagy más, váratlan módon meghalt a hozzátartozójuk, aki mintha érezte volna, mi fog történni. Nem ritka, hogy tudattalanul „kommunikálják” közeli halálukat. Egy balesetben meghalt, igen jólelkű, fiatal férfi barátai mesélték, hogy az elhunyt halála előtt egy héttel minden családtagját és barátját felhívta, és a legtöbbükhöz el is ment. Ez egyébként nem volt rá jellemző. Arra következtettek, hogy tudattalanul érezte halálát, és el akart búcsúzni szeretteitől.

A folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2017/2. számában olvashatjátok.

Szöveg: Szabó Judit

Fotó: Thinkstock

Ez is érdekelhet