Mindannyian ismerünk mázlistákat, és gyakran kissé irigyeljük őket. Ők azok, akiket a tenyerén hord az élet: mintha minden baj, bánat elkerülné őket, viszont mindig, minden sikerül nekik. De vajon minek köszönhetik, hogy a sors ilyen kivételes módon bánik velük?

Vajon mi a titka Fortuna kegyeltjeinek? Miért nincsenek rossz passzaik, nagyobb mélypontok az életükben, és a vágyaik miért teljesülnek könnyűszerrel? Sokak szerint maga a kérdés is  értelmetlen, mert a közhiedelem szerint ugyanis az örök mázlistáknak nincs semmiféle titkuk: ők csak egyszerűen ilyen szerencsésnek születtek, míg mások nem.

A szerencse tehát egy  véletlenszerű ajándék lenne a sorstól? Ezt vallja például a rémregények koronázatlan királya, Stephen King: „Mind ugyanúgy rázkódunk kilenc hónapon át a skatulyában, és utána pörögni kezd a kocka. Vannak, akik csupa hetest dobnak, és sajnos vannak, akiknek csak kettes jön ki. A  világ már csak ilyen…”

Az élet napos oldalán

A legtöbben úgy vélekednek, mint King a fenti idézetben. Ha például késésben vagyunk valahonnét, és épp elcsípjük az utolsó buszt, vagy pont a legjobban megtanult vizsgatételt
húzzuk, általában azt mondjuk: „hát, szerencsénk volt!”

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a szerencse azonos a véletlennel, és semmi se múlik rajtunk! Míg az amerikai szerző szerint csak bábuk vagyunk a sors játszmájában, egy jóval korábban élt  másik írózseni, az angol Jane Austen így vélekedett: „ A ráhibázás sosem csupán szerencse. Mindig van benne egy kis tehetség is.” Ezek után már csak az a kérdés, kinek van igaza: Kingnek  vagy Austennak?

A két idézet két, gyökeresen ellentétes felfogást tükröz. King szerint semmit se tehetünk, ha  szerencsések akarunk lenni: vagy annak születtünk, vagy nem. Austen látásmódja viszont azt  jelenti: igenis, részben tehetség dolga a szerencse – azaz tanulható.

Ez első hallásra meglepőnek tűnhet. A szerencse tanulható? Pedig az újabb kutatások ezt igazolják: az „örök mázlisták”, akik mindig az élet napos oldalán tartózkodnak, tudnak valamit. Persze ezt ők általában nem tudatosan sajátították el, hanem személyiségükből fakad: szerencsésségük főként abban rejlik, hogy „szerencsés” látószögből szemlélik az életet.

Szerencsés vagy peches?

Lássunk egy-két példát! Anna és Beáta évfolyamtársnők voltak az egyetemen: mindketten történelemtanári szakot végeztek. Eredményeik, jegyeik szinte egyformák voltak. Diploma után azonban egyikük sem tudott tanárként elhelyezkedni: az összes környékbeli iskolában minden  ilyen állást épp betöltöttek.

Kérdés: melyiküket tartjuk szerencsésnek? Valószínűleg egyiküket sem. De lássuk a folytatást! Anna néhány sikertelen pályázólevél megírása után elkeseredett, és munkanélküli segélyért  folyamodott. Sajnos, azóta sem talált állást, noha már több átképző tanfolyamon is részt vett.  Beáta viszont törni kezdte a fejét: hogy lehetne mégis kamatoztatni azt, hogy jól ismeri a  történelmet?

A városi művelődési ház előtt sétálva meglátta a hirdetőtáblán, hogy ott klubfoglalkozásokat tartanak: táncklubtól hobbivarráson át sokféle lehetőségről írtak. Gondolta, nincs vesztenivalója: megkereste a szervezőt, és felajánlotta, hogy klubot indít a történelem izgalmas  titkairól. Olyan sikerrel járt, hogy ma már több kultúrház is hívja klubvezetőnek, így anyagilag is  szépen megél. Ezek után ismét feltesszük a kérdést: melyiküket tartjuk szerencsésnek, Annát,  vagy Beátát? Költői a kérdés, de a két fiatal nő ismerősei is tudják a választ. Annát barátai  sajnálják, és aggódnak érte, míg Beáta gyakran hallja a következőt: „De jó neked, hogy abból  élsz, amit szeretsz, és amihez értesz! Szerencsés ember vagy…”

A cikk folytatása a Nők Lapja Ezotéria 2015/4. számának 39. oldalán olvasható.

Szerző: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!