Telefonunk szundi funkciója kifejezetten szerethető. Lehetővé teszi, hogy az ébresztő megszólalása után néhány percet még szundikáljunk, de ne tudjunk belecsúszni egy végzetes elalvásba.
Új kutatások szerint azonban azok, akik rendszeresen használják telefonjaik szundi funkcióját, akár egy teljes éjszakányi alvást is elpocsékolhatnak minden hónapban – méghozzá úgy, hogy észre sem veszik. A szakértők szerint ez a reggeli rutin nemcsak az alvás minőségét, hanem a nappali teljesítőképességet is jelentősen ronthatja.
Egy ismert alvásfigyelő alkalmazás adatai alapján a tipikus „szundizók” átlagosan 11 percet töltenek el újra és újra elszunyókálva az első ébresztés után. Ez havi szinten már több mint 5 óra, a gond pedig az, hogy ezek a percek nem is számítanak pihentető alvásnak.
A szundi hátrányai
„Az első ébresztő gyakran a REM-fázisban zavarja meg az alvást, amely kulcsfontosságú a memória és a gondolkodási folyamatok szempontjából” – mondja Dr. Rebecca Robbins, a Brigham and Women’s Hospital alváskutatója. – „A szundi gomb utáni visszaalvás így többnyire csak felszínes, töredezett alvást jelent.”
Az újraindított alvás nem pihentet, ellenben összezavarja az agyat és a testet. A kognitív teljesítmény, a koncentráció és memória romlik, miközben a szervezet stresszüzemmódba kapcsol, hiszen a folyamatos ébresztgetés magasan tartja a kortizolszintet is. Ez nemcsak hangulat-ingadozáshoz, hanem szívproblémákhoz is vezethet. Ráadásul olyan fáradtnak érezzük magunkat, mintha egy szemhunyást se aludtunk volna.

Jó ötletnek tűnik a szundi, de a végén megbánja az ember (Fotó: Getty Images)
Bár sok alvásszakértő egyértelműen ellenzi a szundit, nem minden kutató látja ennyire egyértelműen a helyzetet. Dr. Justin Fiala, a Northwestern Medicine alvásszakértője szerint bizonyos esetekben – például éjszakai bagoly típusú embereknél – a szundi segíthet az ébredés fokozatosabbá tételében.
Minden szakértő egyetért azonban abban, hogy a legfontosabb az állandó alvásritmus kialakítása. A lefekvési és felkelési időbe vitt rendszer csökkentheti az alvás utáni kábultságot és javíthatja az általános alvásminőséget.
Kapcsolódó: Így küzdd le a reggeli szorongást!
Produktívabb reggel
A Robbins által vezetett kutatásban a notórius szundizók naponta akár 22–27 percet is eltöltenek vissza-visszaalvással. Ez az idő a szakértők szerint sokkal hasznosabban is eltölthető lenne – például testmozgással, naplóírással vagy egy tápláló reggelivel, amely elősegíti a nap indítását.
„Sokat beszélünk az esti lefekvési rutinról, de a reggeli szokások legalább ilyen fontosak” – hangsúlyozza Robbins. – „Fontos, hogy legyen valami, amit vársz reggel – akár egy csésze kávé, egy csendes pillanat, vagy egy motiváló teendő.”
Leszokni a szundiról
A szundi elhagyása nem feltétlenül igényel radikális változásokat. Robbins szerint érdemes az első ébresztőt picit későbbre állítani, és szűkíteni a reggeli rutin idejét, hogy kevesebb idő maradjon a visszaalvásra.
A rendszeres napfény beengedése reggel szintén segíthet a természetes ébredésben. „Ideális esetben egyáltalán nem lenne szükség ébresztőórára – a testünk magától ébredne, kipihenten” – teszi hozzá Robbins.
Kapcsolódó: A délutáni szundi sem mindig egészséges!
Kiemelt kép: Getty Images