A középkorból fennmaradt írásos források – amelyeket túlnyomórészt férfiak jegyeztek le –, kevés bepillantást engednek a nők mindennapi életébe és munkájába. Pedig szerves részét képezték a középkori társadalomnak, különösen a gyógyítás területén.

Az otthonokban és a zárdákban tevékenykedő asszonyok egyik legfőbb feladata a beteg gyerekek ápolása, valamint a szülő nők gondozása volt. Formális képzés híján tudásukat gyakorlati tapasztalatokból merítették, gyógyító tevékenységük főként a botanikai ismeretek, illetve a vallási és világi hiedelmek összefonódásán alapult. De voltak persze szerencsés kiviételek, kiknek létezését majdnem eltörölte a történelem. 

Salerno, a középkori orvoslás csúcsa

A 12. században a dél-olaszországi Salerno az európai orvoslás központjaként vált ismertté. A város különösen híres volt kórházairól és első egészségügyi oktatási intézményéről (Schola Medica Salernitana), amely egyedülálló módon a tanulni vágyó nők előtt is megnyitotta kapuit. Abban a korban tehát, amikor a nőktől Európa nagy részén megtagadták az oktatást, Salerno üdítő kivételnek számított.

A város orvosi iskolája a 10. és 13. század között Európa egyik legjobbjának számított – ezekben az időkben nyerte el Salerno a Hippocratica Civitas (Hippokratészi város) címet, amelyet a mai napig is visel. Egy helyi legenda szerint az iskolát négy mester alapította: a latin Salernus, a görög Pontus, a héber Elinus, és az arab Adela.

Salerno napjainkban (fotó: Getty Images)

A valóságban az intézmény létrejötte azonban egy lassú, organikus folyamat eredménye lehetett, amely Salerno kolostoraiból indult a 9. század előtt. Az itteni szerzetesek legfontosabb feladata a gyógyítás volt, amelyhez gyógynövényekből készült orvosságokat használtak – ebből a viszonylag egyszerű környezetből kezdett kibontakozni a tudományos alapokon nyugvó orvoslás fundamentuma.

Bár az említett legenda történelmi hitelessége kétséges, annyi viszont biztos, hogy Salerno kiválóan profitált belőle: a szerzetesek és a későbbi orvosok a görög, a római, a héber és az arab orvosi tudást egyaránt felhasználták és fejlesztették – még annak ellenére is, hogy a nyugati és az arab világ kapcsolata közel sem volt felhőtlent.

A különféle orvosi hagyományok és felfedezések korszakalkotó szintéziséből született később a Schola Medica Salernitana, ami évszázadokra meghatározta az európai orvoslás fejlődését – és amely a középkorban egészen különleges helyet foglalt el Európa tudományos életében.  

A „salernói hölgyek”

Az intézmény nyitott szellemiségét jól példázza, hogy nemcsak női hallgatókat, hanem női tanárokat is fogadott, akik immár a bábaság keretein túllépve tevékenykedhettek – azaz az orvoslást hivatásszerűen, az egyetemi hierarchia magasabb szintjein is gyakorolhatták.   

Az első, aki említést tett róluk, Antonio Mazza salernói történész volt, aki Historiarum epitome de rebus salernitanis című művében így fogalmazott az 1600-as években:

„Sok olyan tanult nő nevét ismerjük, akik számos területen felülmúlták, vagy legalábbis megközelítették találékonyságban és tudásban a férfiakat, és a férfiakhoz hasonlóan figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak az orvostudományban.”

A salernói tudósnők közül többen is maradandót alkottak a középkorban. A legelismertebbek listáját erősíti Abella Salernitana általános orvos és tanár, Mercuriade, aki sebészként tevékenykedett, Costanza Calenda szembetegségekre szakosodott sebész, Rebecca Guarna, aki az embrióról, a vizeletről és a lázról tartott előadásokat, valamint Francesca Romana, aki szintén sebészként ért el sikereket.

Trotula de Ruggero a nők védelmében

A leghíresebb mind közül viszont Trotula de Ruggero (vagy Salernói Trota) volt – úgy tartják, ő lehetett a világ legelső nőgyógyásza, lévén, hogy munkássága elsősorban a női egészség, a szülés és a korai kozmetika köré épült.

Legismertebb, latinul íródott műve a Passionibus Mulierum Curandorum, melyben hatvanhárom fejezeten át a női test működését taglalta. A mű nem titkolt célja részben az volt, hogy bővítse a férfi orvosok ismereteit az akkor még kevésbé értett női szervezetről, részletes tanácsokat adva a szülés különböző eseteiről: a farfekvésről, a halvaszületésekről, sőt, még a gátszakadás közben szerzett sebek helyes ellátásáról is.

Salernói Trota egyik fennmaradt kézirata (forrás: Wikimedia; By PHGCOM)

Külön érdekesség, hogy Trotula tanácsokat ad azoknak a nőknek is, akik már nem szüzek, de szeretnének annak tűnni a nászéjszakán – beleértve a hüvelyi izomzat megfeszítésének módjait –, miközben óva int az akkoriban bevett, életveszélyes gyakorlatoktól. (Sokan ugyanis különféle tárgyak felhelyezésével próbáltak vérzést előidézni.)

Kapcsolódó: A császármetszés anyja férfiként kényszerült élni

Egy másik jelentős középkori, Trotulától származó tankönyv a Practica Secundum Trotam volt, amely általános orvosi tanácsokat fogalmazott meg a női egészség különféle aspektusairól, beleértve a fogantatást, a menstruációt, a terhességet, a szülést és a császármetszést is. Sőt, a mű olyan mindennapos problémákra is útmutatóul szolgált, mint a kígyómarás ellátása, a rossz lehelet megszüntetése, a kozmetikai termékek helyes használata, vagy épp a szeplők halványítása.

A szépségápolás és gyógyászat kéz a kézben járt

A mai Salernói Egyetem kutatásai az elmúlt években ráadásul azt is feltárták, hogy Trotula munkáiban olyan gyógynövényeket, ásványi anyagokat és állati eredetű származékokat is említ, amelyek napjainkban is használatosak a kozmetikai termékekben. Trotula arcápolási tippjei egyébként meglepően hasonlítanak a modern bőrápolási rutinhoz:

először alapos tisztítást, majd hámlasztást és hidratálást javasol a bőrbetegségek megelőzése céljából.

A tudósnő merész nézetei gyakran meglepték kortársait. Úgy vélte, hogy a fogantatás sikertelensége nem csupán a nő, hanem a férfi „hibája” (azaz fizikai problémája) is lehet, ami különösen radikális nézetnek számított egy olyan korban, amikor minden felelősséget a nőkre hárítottak.

A szülési fájdalom enyhítésére például gyógynövényekből származó opiátok alkalmazását javasolta, ami merőben szembement azzal az akkori keresztény vélekedéssel, mely szerint a szülési fájdalmat Éva bűnbeesése miatt köteles minden nő elviselni.

Trotula meggyőződése volt, hogy a női testnek sajátos, férfiaktól némileg eltérő igényei is vannak, amelyeket egy női orvosnál senki sem érthet meg, illetve kezelhet jobban.

Korát évszázadokkal megelőzve vallotta, hogy a prevenció és a gyógyulás kulcsa nem kizárólag a gyógynövényekben, hanem a kielégítő alvásidőben, a kiegyensúlyozott étrendben, a rendszeres testmozgásban és a személyes higiéniában rejlik. Tanítványait műveiben arra ösztönözte, hogy empátiával forduljanak a betegek felé; hallgassák végig türelemmel a panaszaikat, és ennek megfelelően állítsák fel a kezelési tervet.

Kapcsolódó: Az orvosi gázlángozás veszélyes és megalázó – így kerülhetjük el, hogy semmibe vegyenek

A középkorból fennmaradt orvosi kéziratok tanúsága szerint a kor tudása egyszerre tartalmazott mai szemmel nézve babonákra épülő gyakorlatokat, és meglepően ésszerű, modernnek ható tanácsokat. Az előbbire példa egy meddőség elleni kúra, mely szerint a disznó herezacskójának borral történő elfogyasztása bombabiztos siker a fogantatásra. Ezzel szemben Trotula írásaiban hónapról hónapra követhető nyomon a magzati fejlődés, illetve minden más egyéb, ami a női test működésével kapcsolatos.  

(Majdnem) Kitörölve a történelemből

A tudósnő sikerét bizonyítja, hogy kéziratait a középkori világban széles körben másolták és fordították. Jelentős szakmai befolyása ellenére életének részleteit azonban homály fedi. Sőt, létezése és a neme körül is viták alakultak ki.

Az 1500-as évektől ugyanis már nem tanulhattak nők az orvosi intézményekben, a korszak férfi tudósai pedig nem voltak hajlandóak elfogadni egy 12. századi női orvos létezését. Úgy vélték, hogy Trotula vagy egyáltalán nem létezett, vagy valójában férfiként végezte a munkáját.

A történészek ezt a jelenséget ma Matilda-effektusként emlegetik (a kifejezés Matilda Joslyn Gage nőjogi aktivistáról kapta a nevét), összefoglalva azt a gyakori történelmi mintát, mely szerint a női tudósok szakmai eredményeit a férfiaknak tulajdonították. Nem volt ez másként Salernói Trota esetében sem. Történt ugyanis, hogy egy fordító, aki a 16. században szerkesztette az úgynevezett Trotula-szövegeket, kitörölte és Eros-ra változtatta a tudósnő nevét, majd a megfogalmazást is átdolgozta, hogy összhangban legyen a névváltoztatással.

A modern történészek kiterjedt kutatásai, a 20. században fellelt további kéziratok, valamint Salerno virágzó történelme azonban bizonyítják, hogy Trotula valóban létezett, és nőként vált a középkori orvoslás egyik úttörő alakjává.

Ez is érdekelhet: Férfinadrágban írtak történelmet a múlt hősnői – kém, kalóz és szakállas fáraó is van közöttük

Kiemelt kép: Trotula de Ruggero ábrázolása egy 12. vagy 13. századból fennmaradt kéziratból (forrás: wellcomeimages.org)