nők lapja téma
Mit kell tudni a társfüggőségről?
A szó jó értelmében akkor is társfüggők vagyunk, ha szerelmen és bizalmon alapuló, harmonikus kapcsolatban élünk. Hiszen olyan fontos a párunk véleménye, sorsa, hangulata, mint a magunké. De miért válhat e függőség mindkét felet megnyomorító önfeladássá? Amikor az egyik már nem is a saját életét éli, a másik pedig fuldoklik a nyomasztó ragaszkodástól és az örökös ellenőrzéstől.
admin9 perc
Siker, pénz, csillogás – Minden, amit Kínáról tudni kell
Övék a világ, vagy legalábbis lesz hamarosan – aki ott járt, és közelről látta a „kínai csodát”, mind ezt mondja. Nehéz innen, Európából elképzelni, mekkora fejlődést hozott tető alá ez a szorgalmas nép, hiszen sokunk fejében egészen más kép él még róluk.
Nők Lapja9 perc
Szoptass bátran!
A szoptatás az állatvilágban magától értetődő. A kicsinyek megszületnek, és rögtön szopizni kezdenek, senkinek nem jut eszébe elválasztani őket az anyjuktól. Az embernél ugyanezek a természetes, biológiai folyamatok indulnak el – ha nem szól bele a civilizáció, a medicina és a fogyasztói társadalom ezerféle elvárása.
admin10 perc
Derült égből válás? Bemutatjuk a hirtelen elhagyott nők bibliáját
Idén hagyta el a párja? Vagy a múlt században? Biztos benne, hogy soha nem fogja elhagyni? Akkor valószínűleg az ön számára is hasznos olvasmány lesz az Elhagyottak Bibliája. A szerelem legangyalibb, legpokolibb és legigazabb próféciáiról szól. Vass Virág írása.
Vass Virág10 perc
A pénz értéke karácsonykor – Mennyit ér a szeretetünk?
Ünneprontó feladat karácsony táján a pénzről beszélni. Pedig most ez következik, talán azért, mert gyakran úgy beszélünk az „ünnep melegéről”, mintha szeretnénk eltagadni, hogy mindez pénzbe kerül. Amit egyébként gonosz, szinte sátáni dolognak gondolunk. Áldott, békés, boldog ünnepekre vágyunk, ahol a szeretet, és nem a pénz irányít, és aztán a valóságban csak költünk és költünk…
Rist Lilla8 perc
Mi a hit? Remény, meggyőződés, bizakodás, szemlélet? Vagy mindez együtt?
Mi a hit? A hit. Meggyőződés? Életstratégia? Mindennapjaink üzemanyaga? „A reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés?” Fénysugár, ami bevilágít abba a keserű, zavaros érzelmi anyagba, amit a mindennapoknak hívunk, és a világ egyszerre értelmesebb lesz, átláthatóbb. Nem szebb, nem csúnyább, hanem olyan, amilyen: néha félelmetes, néha förtelmes, néha elragadó.
Vass Virág11 perc
Kiégni nem csak a munkában lehet! – Minden, amit a burnoutról tudni kell
Pihenni majd a sírban! Ébresztő, elmegy az élet! Ha nem figyelsz, lemaradsz! – A huszonegyedik században nem illik elfáradni, besokallni. A mókuskerékből kiszállni úri huncutságnak tűnik, ez pedig megbetegíti a társadalmat. A kiégés megöli az ember motivációját mindenre: a munkára, a családra, az életre.
Jónap Rita9 perc
Ha nők irányítanák a világot…
A huszonegyedik század állítólag a nők évszázada lesz, a most kialakulóban lévő, új munkakörök ugyanis egyre inkább női kompetenciákat igényelnek. A női vezetők alkalmazása nem csupán társadalmi, hanem elsősorban gazdasági kérdés, a cégek és államok menedzsmentjében pedig egyre inkább felértékelődnek a sztereotip női tulajdonságok.
Oravecz Éva Csilla9 perc
Kiút a magányból? Így lehetséges!
Aki szegény, az a legszegényebb, tartja a mondás, és ez a magány esetében is igaz. Vagyis az egyedüllét és az elszigeteltség leginkább a társadalom legszegényebb rétegeit, az időseket és az alacsony végzettségűeket érinti. A kicsit jobb helyzetben élők között viszont igen változatos a kép.
Rist Lilla8 perc
A szuperintelligencia az evolúció következő lépcsője?
Mikor nő túl a számítógép az emberen? Túlnő egyáltalán? A sci-fi írók és a mérnökök egészen más állásponton vannak a témával kapcsolatban, de egy biztos: a mesterséges intelligencia, a robotok megjelenése a hétköznapokban nagy változást hoz majd az életünkbe.
Pór Attila8 perc