Nők Lapja Retró
2002: A szerelem szezonja – Miért éppen tavasszal?
Fogadjunk! Tízet teszek egy ellen, hogy a szerelmi líra legtöbb maradandó alkotása tavasszal született. (Kivéve talán a „nagy szakító” verseket.) Mintha télen vagy különösen ősszel az ember hajlamosabb volna az élet súlyos kérdésein merengeni, míg tavasszal az elméje helyett inkább a szívét dolgoztatja. És jól teszi. Tavaszi történet. És tavalyi, de ez most nem számít. […]
Hulej Emese6 perc
2002: Hajléktalanok a téli hidegek után
A pontos számot senki sem tudja, de becslések szerint hetven halálos áldozatot követelt az idei tél Magyarországon. A híradásokból az is kiderült, hogy sokan közülük hajléktalanok, vagy a hajléktalanlét peremén tengődő emberek voltak. Az utcán lévők most mindenesetre fellélegezhetnek: vége a télnek, vége a túlélőgyakorlatnak. Feri a kerti sövényt metszegeti. Azt mondja, hogy nem akar […]
Nők Lapja6 perc
1962: Tánc és illem – Mit illik tudni a báli viselkedésről lányoknak, fiúknak
A kesztyű Nemcsak Schiller költeményében próbája női hiúságnak és lovagi erénynek —, hanem a bálteremben is! A kesztyű szép, de kényelmetlen, nem lehet benne: cigarettázni, inni, enni. Legtöbbünknek még tánchoz is szokatlan. Mégis hordjuk, sőt jó játék, ha nem visszük túlzásba — ugyanez vonatkozik a kesztyű alkalmatos helyen és pillanatban történő leejtésére is. E kesztyű-manőver […]
Nők Lapja3 perc
Apa nélkül: Mi a jobb a gyereknek? Az igazság vagy a kegyes hazugság? Vekerdy Tamás válasza 1996-ból
Kérdés: „Van egy tizenöt hónapos, csodálatos, értelmes kisfiam, aki most próbálkozik első szavaival. Ezek közül a „papa” sajnos hiányozni fog. Nagyon nagy fájdalom ez nekem, a mai napig sem sikerült feldolgoznom. Az apa a terhesség tizennegyedik hetében különösebb ok vagy magyarázat nélkül távozott. (Szerintem meggondolatlanságból, gyávaságból.) A terhesség nem „véletlen baleset” következménye volt, ha a […]
Vekerdy Tamás5 perc
1951: Nálatok ki viseli a nadrágot? – Szabásminta gyerekruhához
Péterke is, Katika is, — mert eddig még nem dőlt el, hogy a kettő közül ki az úr a háznál. Viszont nadrágban Kati is zavartalanul játszhat rablópandúrt, tornászhat, fára mászhat – könnyebben mozog ilyen célszerű holmiban, amelyre nem kell folyton vigyázni. A kis nadrág kikerül apa nadrágjából, vagy mama szoknyájából, elkészíthetjük ördögbőrből, régi vászonból, szövetből. […]
Nők Lapja1 perc
1972: A bekormozott falu – Ilyen volt a tavaszvárás Mohán
A falu, amelyről szó van, a Fejér megyei Moha, ahol az idén is a szokásos „tikverő”-vel búcsúztatták a farsangot. A falu legényei ilyenkor maskarát öltenek: színes, hosszú rongycsíkokkal televarrt ruhát, kenderkócszakállas álarcot, rojtokkal, tollakkal megtűzdelt fejfedőt. Zsebüket jól megtömik korommal, végigjárják a házakat és aki csak útjukba kerül, alaposan bekormozzák. Még a falun gyanútlanul áthaladó […]
Nők Lapja1 perc
Még egyszer: Az óvodai hiányzásról – Vekerdy Tamás válasza 1996-ból
Kérdés: „Az óvodában vitába keveredtünk a vezető óvónővel. Mi, szülők, arra hivatkoztunk, hogy a Nők Lapja 6. számának, 45. oldalán részletesen olvashattunk arról, hogy mit jelent az, hogy az iskolába lépés előtt álló gyereknek „kötelező” óvodába járni és hogy az ott mondottakból kiderül, hogy ezt a kötelezőséget a gyerek elemi érdekei felől kell nézni. Ha […]
Vekerdy Tamás3 perc
Emlékezés Somlay Artúrra – 139 éve született a kétszeres Kossuth-díjas színész
Húsz évvel ezelőtt, 1951. november 10-én halt meg Somlay Artúr, a Nemzeti Színház örökös tagja, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész. Hónapokig tanultam „somlayul”, újabb hónapokig könyvet írtam róla; megkíséreltem óriás-alakjának megidézését. Olvastam írásait, széljegyzeteit, meghallgattam a tanúk gyérülő csapatát. Emily, az emlékőrző lány és Erzsébet, a feleség megnyitották előttem egy láda titkait, melyek a század egyik […]
Nők Lapja8 perc
Egy igazi hungarikum – Ilyen volt a busójárás 1962-ben
Elsőnek a török főtisztek foglalják el helyüket: a mohácsi Széchenyi téren hevenyében felütött harci sátrakat. Láttukra elismerően zúg a sűrű nézőtömeg. — Jönnek a busók! — hangzik mindenfelől az ujjongó kiáltás, a tér torkolatában pedig szabályos menetben feltűnnek a kifordított, torzonborz subába öltözött, rémisztő faálarcos, buzogányos szörnyalakok. Megrohanják a sátrakat. Fülsiketítőén recsegnek a kereplők — […]
Nők Lapja2 perc
„Kötelező-e az óvoda?” – Vekerdy Tamás válasza 1996-ból
Kérdés: „A mi óvodánkból – amely egyetlen az egész környéken, a következőbe csak hosszú buszozással lehet eljutni – a vezető óvónő elküldte azt a csoportvezető óvónőt, akit a gyerekek és a szülők rajongásig szerettek, létszámleépítés címén. Ott tartotta viszont egy rokonát, és ő kapta meg ebben az óvodai évben a csoport vezetését. Most lettek a […]
Vekerdy Tamás4 perc