közeli
Figyelni kell minden rezzenésre – Közeli Mácsai Pállal
Színész, rendező, színházigazgató: láthatja a közönség a pesti Örkény Színházban és a nemrégiben Oscar-díjra jelölt filmben, a Testről és lélekről című alkotásban. Mácsai neve fogalom, igazodási pont a színházi világban, ha alakításáról van szó, akkor mellbevágó, tűpontos, érzékeny. Hogyan formálja a különböző szerepeket az életében? Szegő András beszélgetett a színésszel.
Szegő András7 perc
Fontosabbak az apró örömök – Közeli Pásztor Erzsivel
Elém jön a lifthez. Mondja, kövessem, és követném is, ha tudnám, de már hasít is a folyosón, be a lakásba. Sebtében lekapja a kabátomat, egy mozdulattal beljebb tessékel, int, hogy üljek le, látszólag érdeklődve kérdi, hogy kérek-e kávét, de mire válaszolnék, már ott is gőzölög a csésze előttem, természetesen tejjel és cukorral. Szegő András interjúja.
Nők Lapja8 perc
„A szegényekért élek” – Közeli Kozma Imrével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójával
Volt idő, amikor csak azok ismerték, akik a közelében éltek, tanultak. Aztán a Ferenciek terén, a templomban több száz fős közösség szerveződött köréje. A rendszerváltozás évei után pedig megismerte az ország. Kozma Imre atya fogalommá lett, hiszen a nevével fémjelzett Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Irgalmas Rend, a kórházak, idősotthonok jelen vannak a magyar településeken. Árvai Magdolna interjúja.
Nők Lapja10 perc
Méltó társnak lenni – Közeli Tahi Tóth Lászlóval
Laci jön. Finom, elegáns, kimért, mint mindig. Mintha csak egy Szép Ernő-novellából lépett volna ki. Ő Tahi Tóth László, a Vígszínház Kossuth-díjas művésze. Hetvenhárom éves. Idén év elején előadás közben lett rosszul, műteni kellett. Több hónapos gyógyulás után tért vissza a színpadra ősszel. Most éppen kicsit megkönnyebbültebb. Az imént derült ki, hogy felesége nem tudja megnézni az esti előadást.
Nők Lapja5 perc
A család fontosabb, mint a népszerűség – Közeli Hirtling Istvánnal
A cipője nem felemás, de magas. A hajszíne őszbe hajló, de a derűje, a humora, a mosolya a régi. A színpadon táncol, drámát játszik, ha kell, egy angol úriember, ha kell, pénzéhes, vén gonosz. Hirtling István színművésszel Árvai Magdolna beszélgetett.
Nők Lapja9 perc
Mindkét nem érdekében – Közeli Bedő Imrével, a Férfiak Klubja alapítójával
Négy éve hozta létre a Férfiak Klubja nevű szervezetet, ebben a klasszikus férfi - erények megerősítését tűzte ki célul. A határozott, felelős, döntésképes, tetterős és udvarias férfi örök ideál, mert változhatnak a korok, de a lényeg ugyanaz: egymásra találni, egymás mellett megmaradni és felnevelni a következő generációt. Hulej Emese interjúja.
admin8 perc
„Akadtak nehéz órák, napok, hónapok, évek” – Közeli Horváth Charlie-val
Egy pohár, benne két jég, rajta dupla adag whisky. A pohárra cigitől sárgult ujjak fonódnak, egy mély, dohányos hang megköszöni az italt, majd a sötét pólós férfi hátraveti fejét, énekel. Sokan ilyennek képzelik Horváth Charlie-t, de ő egészen más, különös, jó ember, aki október 28-án töltötte be a hetvenedik évét. Árvai Magdolna interjúja.
Nők Lapja9 perc
„Az egyház nem befelé él, nem exkluzív horgászklub vagy lovas egyesület” – Közeli dr. Bogárdi Szabó Istvánnal
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Igét hirdet a budai hegyvidéken, ahol a kerület díszpolgárává választották. Régóta szolgál a fővárosban, pedig falusi lelkésznek készült. Szülőhelyét, Sárbogárdot a nevében is hordozza. Hulej Emese interjúja.
Nők Lapja8 perc
„A táncosnak tartása van” – Közeli Juronics Tamással
A Szegedi Kortárs Balett 1993-ban alakult meg, Juronics Tamás és Pataki András ötleteként és vezetésével, a Szegedi Balett utódaként. A társulat sikere, népszerűsége ma már nem csupán hazai, nemzetközileg is elismertek. A művészeti igazgatóval beszélgettem táncról, zenéről, családról és az életről. Árvai Magdolna interjúja.
Nők Lapja8 perc