közeli
A rács mögötti remény krónikása – Janecskó Kata
Hányan kerülnek börtönbe ártatlanul? Leginkább az angolszász országokból vannak adataink. Az Egyesült Államokban az ezredforduló környéki harmincéves időszakban a halálra ítéltek négy százalékáról bizonyították be utólag, hogy ártatlanok voltak. Magyarországról nincsenek hasonló számaink. Azt tudjuk, hogy a magyar költségvetésbe minden évben százhúsz millió forintot terveznek be olyanok kártalanítására, akik szabadságát alaptalanul korlátozták. 2020-ban hatvanöt esetben […]
Dudics Emese6 perc
Az ablakból a világmindenség – Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós
Berci, én nagyon sokáig úgy tartottalak számon, mint a vakmerőség, a bátorság, a hősiesség ikonját. Hogy százezer veszély közepette képes voltál megjárni a rejtélyes kozmoszt, ott mindenféle bravúrokat hajtottál végre, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – hát úgy éreztem, ehhez valami extra bátorság kell. Aztán múltak az évek, jött az ökológiai katasztrófa, a […]
Szegő András6 perc
Módosított álmok – Kati Marton
Úgy tudom, az Angela Merkelről írt könyved több országban megjelent. Nagy örömömre tizennyolc nyelven adták ki. Mostanában olyan országokból is kérnek tőlem interjút, amelyeket előbb meg kell keresnem a térképen. Az, hogy a könyveim magyarul is megjelenjenek, nagyon fontos nekem, igaz, gyakorlatilag csak ilyenkor beszélek magyarul, amit, gondolom, lehet hallani… Elnézést kérek érte, de sajnos […]
Hulej Emese7 perc
A védett ház lelke – Toszeczky Renáta szociális munkás
Az ukrajnai háború elől most menekülő nők és gyerekek veszélyben vannak. Aki menekül, nincstelen, a legkisebb segítségért is hálás – az emberkereskedők ezt használják ki. Gyakran a „loverboy módszert” vetik be nők ellen – feltűnik a nő körül egy férfi, felajánlja segítségét, sőt szerelmet hazudik, aztán rabszolgaként bánik áldozatával. Megelőzni a bajt kizárólag törvényi hátteret […]
Nők Lapja6 perc
„Ha bűnbánatot tartotok, az Úristen harcolni fog értetek” – Majnek Antal nyugalmazott püspök
Hogyan sikerült ma átjutnia a határon? Könnyen. Amikor Csapnál átléptük a határt, az ukrán oldalon csak néhány személyautó állt, a magyar oldalon egy kicsit több, de a fél tucatot ott sem haladta meg a számuk. Autóbuszból viszont harminckettő várt arra, hogy beléphessen Magyarországra. A háború kitörését követő napokban iszonyú sorok kígyóztak a határok előtt. Érdekes, […]
Krúdy Tamás10 perc
Csak teljes erőbedobással – Básti Juli
A férjed mesélte nekem, hogy az elmúlt évtizedek során egyszer jutott igazi válságba a házasságotok: amikor a Nem félünk a farkastólt rendezte itt a Centrál Színházban… Az valóban nehéz időszak volt. Rojtosak voltak az idegeink. Rudolf Péterrel próbáltuk George és Martha történetét. Mindketten a szerepünk hatása alá kerültünk. Ő amúgy is mindent kipróbál, folyton új […]
Szegő András6 perc
Hírek szerelmese – Értelemről, érzelemről Szellő Istvánnal
Szeretsz interjút adni? Attól függ, ki kérdez. Az én felkérésemre rögtön igent mondtál. Akkor most érezzem kitüntetve magam? Hülyéskedsz? Inkább aggódom, mert tudom, hogy néhány bulvárlapot bepereltél a rólad írtak miatt. És nem interjúkról volt szó, csupán olyasmit állítottak rólam, pontosabban a magánéletemről, aminek semmi köze nem volt a valósághoz. Egy ilyen esetre emlékszem. És […]
Szilágyi János7 perc
„Arra a bolygóra nem megyünk vissza” – Sipos Zsuzsanna Oscar-díjra jelölt berendező
Bevásárlás közben ért a hír, hogy jelöltek a legjobb berendező Oscar-díjára. Nem tudom, miért, de elnéztem az időpontot, hogy mikor fogják kihirdetni a jelöléseket. Tudtam, hogy aznap, ezért a legjobb barátommal meg is beszéltük, hogy fent maradunk, és ha jelölnek, táncolunk egy nagyot. Előtte meg társasozunk egyet, mert mindketten szeretünk játszani. Úgyhogy el is mentünk […]
Bus István7 perc
Álhírek nyomában – Falyuna Nóra nyelvész, tudománykommunikációs szakértő
Hozott-e újat a covid az áltudományos hírekkel és azok terjedésével foglalkozó nyelvésznek? Ez a sok szempontból szomorú és megterhelő helyzet a kutatóknak kifejezetten izgalmas volt. Nemcsak a természettudósokra gondolok, hanem a humán- és társadalomtudósokra is, akik azzal foglalkoznak, hogyan hat egy ilyen jelenség a gazdaságra, a pszichére, a viselkedésre és a kommunikációra. Nyelvészként érdekes volt […]
Hulej Emese9 perc
Út a szerethető öregedés felé – Tisza Kata író
Úgy számoltam, huszonévesen kezdtél öregedéskutatással foglalkozni. Meglepő választásnak tűnik. Mi volt az oka? Végzős voltam az ELTE interkulturális pszichológia szakán. A pszichológiának ez az iránya a hátrányban, valamilyen szempontból kisebbségben lévők nézőpontját is próbálja beemelni a fősodorba. Megszólaltatja a hajléktalanságot, cigányságot, melegséget, mélyszegénységet. Az idősek is ilyen csoportnak tekinthetők, és akkoriban az öregedéskutatás még nemigen […]
Hulej Emese9 perc