Tóth Orsi
Tóth Orsi
vezetőszerkesztő, újságíró
Állítólag már az általános iskolában nyilvánvaló volt, hogy író vagy újságíró lesz belőlem. Az ELTE bölcsészkarán (magyar és média szakokon) szereztem diplomát, áthallgattam összehasonlító irodalomtudományra, pszichológiára is, sok minden érdekelt.
Egyetemistaként barátaimmal saját magazint alapítottunk, azóta – kisebb kitérőkkel a televíziózás és a reklám világába – folyamatosan írok és szerkesztek. Pályám elején zenei újságíró is voltam, majd szinte az összes jelentősebb magazinnak dolgoztam.
Gyengéim a krimisorozatok, imádok mindent, ami bőrápolás, és órákig képes vagyok illatjegyekről és parfümökről olvasgatni. Ha tehetném, állandóan utaznék.
Hiszem, hogy az AI korában is az emberi történetek jelentik az igazi értéket.
Édes ártatlanság – Felvilágosítás a szocializmusban
„Jó a Kalmopyrin terhesség ellen, csak szorítsa a levélíró a térdei közé.” Talán vannak, akik emlékeznek dr. Veres Pál örökbecsűjére. Lehetett nevetni akkor is és most is az ehhez hasonló válaszokon, de tény, hogy ezek a rovatok a maguk módján nagyon is fontos szerepet játszottak az 1969 után felnövő generáció felvilágosításában. Az ifjúság hatalom Akkoriban […]
Tóth Orsi5 perc