Pór Attila
Pór Attila
újságíró
Tudnátok 37 órát aludni?
Egy videó szerint pénzdíjas alvóversenyeket rendeznek Jugoszlávia utódállamaiban. Az, hogy a résztvevőknek felállniuk tilos, bizonyára kevés jelentkezőt rettentene el, de a verseny közben vécézni sem lehet. Így viszont már emberfelettinek tűnik a tavalyi győztes harminchét órás teljesítménye. Bár volt, aki azt írta, hogy a bajnokságot bármelyik anya megnyerhetné, aki kapna három visítás- és házimunkamentes napot, […]
Pór Attila2 perc
Majmok bolygója
Az USA járványügyi hivatala a Magyarországra utazókat arra figyelmezteti, hogy mivel nálunk komoly a Hepatitis és a veszettség fertőzésének veszélye, inkább ne egyenek majom- és denevérhúst. Ha valamilyen állattal találkoznak, a nyálát ne kenjék a szemükbe. Ha megharapja őket egy kígyó, azonnal menjenek orvoshoz. Akkor is, ha úgy ébrednek, hogy a szobában denevér repked, mert […]
Pór Attila2 perc
Milyen az élet a gyermekotthon után? – Riport a mindennapok küzdelmeiről
Egyes becslések szerint Budapesten minden negyedik hajléktalan ember állami gondozásban nőtt fel. Ha egy családban élő tizennyolc éves nem tudja, mihez kezdjen, honnan tudhatná egy hátrányos helyzetű gyerek? Mitől függ, hogy elkallódik-e valaki? Utánajártunk. Pór Attila riportja.
Nők Lapja7 perc
Hat lépés
Karinthy Frigyes 1929-es, Láncszemek című novellájában egy társaság azzal kísérletezik, hogy „közvetlen ismeretségi alapon” el tudnának-e jutni a Föld bármelyik emberéhez öt másik emberen keresztül. Gusztáv svéd királyt a teniszpartnere segítségével érnék el, egy Ford gyári munkáshoz pedig Fordon, majd az ő ismerősén, egy amerikai lapkiadó vezérigazgatóján át vezetne az útjuk, vele beszélgetett egyszer az […]
Pór Attila2 perc
Szelfizzünk a metrón!
Szombat este metróztam. Szemben négy nő ült miniszoknyában, kifestve, jókedvűen, nyilván bulizni mentek. A Népligettől a Kálvin térig legalább tíz szelfit lőttek. Összebújtak, hogy mindenki ráférjen a képre, kacéran csücsörítettek a villanó mobilra, majd gyorsan kiposztolták a fotókat. Néhány percig bölcsnek láttam őket: ezek a nők hálásak minden pillanatért, amit az élettől kapnak, számukra akkora […]
Pór Attila2 perc