Bus István
Bus István
Bus István: Növünk, fogyunk
Nagyon érdekes különböző diagramokat nézegetni, mert azok elárulják, hogy az emberiség robbanásszerűen lett ennyire számos. Tízezer évvel ezelőtt még csak négymillió Homo sapiens koptatta a bolygó felszínét, és Krisztus születésekor is csak 190 milliónyi ember élt. Az egymilliárdot 1804-ben értük el, és innen nem volt megállás. A legutóbbi „lépcsőfokot”, a hétmilliárdot nem is olyan régen, […]
Bus István2 perc
Gryllus Dorka és Simon Kornél – „Ott állunk egymással szemben, mint férfi és nő”
Kétszer láttalak kétszemélyes színdarabban benneteket; az első a Varsói melódia volt. Akkor Dorka azt mesélte, hogy itt találtatok egymásra, és azt is megemlítette, hogy a színpad nagy kerítő. Gryllus Dorka: Ezt egyébként Tolnay Klári mondta, nem én. Én akkor nem kérdeztem rá, pontosan hogyan is történt mindez. Simon Kornél: Először is intim közelségbe kerülünk a másikkal. […]
Bus István7 perc
Bus István: Tartalék nélkül
Volt külön a rezsire, az élelmiszerekre, a ruházkodásra és a megtakarításra. Ami pénzt elnyeltek a borítékok, az szigorúan ott is maradt, egészen addig, amíg el nem költötték arra, amire szánták. Néha meg is mutatta nekem a rendszert, és mélyen beleivódott az emlékezetembe. A tanárok, enyhén szólva, akkor sem voltak érdemeik szerint megfizetve, de ezzel az […]
Bus István2 perc
Közlekedési show 2.0 – Egymásért vagy egymás ellen?
Életem legfurább interjúja egy relatív gyorshajtás miatt történt. Egész nap fotózták az interjúalanyt, és nem tudtunk sort keríteni a beszélgetésre. Úgyhogy elhatároztuk, hogy majd Szekszárdról hazafelé, az autóban bepótoljuk. Abban az időben még nem készült el az M6-os autópálya, így a 6-os főúton jöttünk, meglehetősen lassan. Azért nem nyomtuk neki, mert november vége volt, sötét, […]
Bus István7 perc
Bus István: Éljenek a tanárok!
Tanárok, diákok, szülők: rengetegen jöttek el a rendezvényre, amelyet a pedagógusok melletti kiállásért és az iskolai viszonyok javításáért hívtak életre. A két iskola diákjai addig főleg sport- és tanulmányi versenyeken találkoztak, leginkább riválisként. Most azonban összefogtak, egymásra találtak. Az idő csodás volt, a hangulat barátságos – és néha egy kicsit paprikás. Semmi közöm amúgy Törökbálinthoz; […]
Bus István2 perc
Menni vagy maradni? Elvándorlás, hazatérés, új élet
Ami biztos: ma már jóval egyszerűbb elindulni, mint akárcsak húsz éve. Az Európai Unióban letelepedni nem több, mint egy lakcímbejelentés és egy munkaszerződés. Munkából márpedig akad, akár fizikai, akár szellemi foglalkozásokról beszélünk. A honvágy leküzdésére ott a rengeteg ingyenes kommunikációs lehetőség – sokan, akik elmennek, megjegyzik, hogy többet beszélgetnek mobilon vagy számítógépen a szeretteikkel, mint […]
Bus István8 perc
A forróság mélyén – Utazás a Halál-völgybe
Dodge Ram parkol egy útszéli motel bejárata előtt: a hatalmas batár már nem is pick-up, hanem egyenesen kisteherautó; erőtől duzzadó gépszörny. A vezető oldaláról sáros lábnyomokat követünk a recepcióra, onnan meg a zöldes neonfénnyel megvilágított folyosókra; bejelentkezünk a tipikus útszéli motelbe. Bent dupla ágy, fésülködőasztal, egyszerű fürdőszoba. Semmi különös. Január van, az idő langyos, csak […]
Bus István6 perc
Nőt a Holdra!
Közismert mondás, hogy ma egy középkategóriás, olcsó mobiltelefonnak is nagyobb a számítási kapacitása, mint a hatvanas évek végén a teljes holdprogramnak. Ha elvileg szuperszámítógépek lapulnak a zsebünkben, és a technika iszonyúan fejlett már, miért áll üresen a Hold? Miért nem vagyunk ott? Nem véletlenül. Annak idején a holdraszállás hatalmas tudományos eredmény volt, és bár ahogy […]
Bus István6 perc
Bunda 2.0 – A műszőrme az új róka
Nem sok mindent köszönhetünk a koronavírus-járványnak – sőt. De az biztos, hogy a pandémia a szőrmekereskedelmet (is) megváltoztatta. 2020-ban kiderült, hogy a nyércek elkaphatják a betegséget az embertől, és fennállt a veszély, hogy a prémjükért tenyésztett állatokban a vírus tovább mutálódik, majd jól megerősödve visszaugrik az emberre. Az európai országokban azonnal nekiálltak megszüntetni az állományokat […]
Bus István6 perc