admin
admin
„Küzdök a romákért” – Közeli Daróczi Ágnessel
A cigányokra sok mindent lehet mondani… Egyebek mellett azt: aki akar, az képes úgy élni, dolgozni, hogy példájává váljék az egész társadalomnak. A cigánysorról való kitörés élő legendája, a sokoldalú, képzett, tehetséges, angolul, németül, románul beszélő Daróczi Ágnes, aki etnológusi, kutatói, előadóművészi, menedzseri munkája mellett folyamatosan a romákért dolgozik. Árvai Magdolna interjúja.
admin7 perc
Miért dőlnek be annyian a kuruzslóknak?
Amikor az ember egy életét fenyegető diagnózist kap, olyan elméletekben és gyógymódokban is hinni kezd, amelyeket egészségesen még elutasított volna. Erre építik erkölcsileg megkérdőjelezhető, ám remekül jövedelmező üzleti vállalkozásaikat a kuruzslók, és úgy tűnik, nincs, aki megállíthatná őket.
admin10 perc
Hangolódj ránk! Színház, roma kultúra és kuruzslók az új Nők Lapjában
Alföldi Róbert színházról és meséről, Enyedi Ildikó álmokról és elvesztegetett időről, Daróczi Ágnes beilleszkedésről és cigány női szerepekről, Betlen János munkáról és nyelvekről mesélt nekünk, de természetesen ez még nem minden! E heti lapszámunkban is több oldalnyi érdekesség vár titeket.
admin1 perc
Vérbeli szingliből született feleség – Trembácz Éva Zsuzsa élettörténete
Be tud-e illeszkedni a született feleségek világába egy vérbeli magyar szingli? Mit kezd magával egy európai kismama Szenegálban? Lehet-e gyerekkel a hátunkon a világot járni? Létezik-e hordozható karrier? És még számtalan más kérdésre vártam választ Trembácz Éva Zsuzsától, aki tíz éve él amerikai férjével, és azóta két könyve jelent meg az idegen kultúrákban szerzett tapasztalatairól. Koronczay Lilla írása.
admin7 perc
Kérjük, a vágány mellett vigyázzanak! – Helyzetjelentés a Nyugati pályaudvarról
Rengetegen szállnak le reggel fél nyolckor a Nyugatiban a vonatokról, fiatalok, középkorúak, idősebbek. A legtöbben ingáznak, dolgozni, tanulni jönnek a Budapest környéki településekről. Mióta új motorvonatokkal is lehet utazni, nőtt a vasút népszerűsége. De az új Flirt kocsik mellett a vágányokon ott sorakoznak a hagyományos modellek is.
admin8 perc
Királylány a feleségem: Schmidt Ádám mesél Kovács Katalinról
Az olimpiai bajnoknő eddig kiváló eredményei miatt volt fókuszban, visszavonulása előtt családot alapított, és most elsősorban szeretteire figyel. Örömmel fogadta, hogy egy kicsit belekukkantunk magánéletébe. Férje, Ádám mesélt kapcsolatukról. Szegő András interjúja.
admin6 perc
A hölgy kissé bogaras, de társa a siker – Rosta Mária élettörténete
Azt mondják a hozzáértők, hogy hazánkban ő a producerek nagyasszonya. Becsülik, utálják, irigylik, félnek tőle, keveseket hagy hidegen. Néha eltűnik, mintha téli álmot aludna, aztán robban egy telt házas koncert vagy előadás, és sokan nem is tudják, hogy a siker mögött Mari kuncog (vagy meghal a fáradtságtól). V. Kulcsár Ildikó írása.
admin7 perc