Aktuális
Úrinők a pályán
Dr. Katherine Rake, a brit Családi és Szülői Intézet vezetője életük vége felé bánatpénzzel kompenzálta volna a nőket azért a fizetési szakadékért, amely elválasztja őket a férfiakétól. Néhány éve úgy számolta, hogy például a közepesen képzett nők kétszáznegyvenezer fontot érdemelnének, mert pályafutásuk során ennyivel keresnek kevesebbet, mint egy hasonló képesítésű férfi , még akkor is, […]
Pór Attila2 perc
Képek és képtelenségek – Tóth József Füles fotográfus élettörténete
Ami más számára tíz deka tehéntúró, az ő számára bájos bocifej kifliszarvakkal, paprikafülekkel. Egy olyan korra pazarolta vizuális gegjeit, ahol reklámra aligha volt szükség, mégis nemzedékek nőttek fel a plakátjain. Ugyanaz a nagydumás zseni, akit sok éve a Nők Lapjában megismertem. Vass Virág interjúja.
Vass Virág12 perc
Szemétkupac kontra civilek – Így dolgoznak a Hulladékvadászok
Elkeseredett harcot vívnak a hivatalok és a környezetükért aggódó civilek az illegális hulladéklerakókkal. A „láthatatlan” szemetelők évente többmilliós károkat okoznak, pedig a város, amit spórolásból sitteszsákokkal árasztanak el, az ő otthonuk is. Pór Attila riportja.
Pór Attila6 perc
Tévés kedvenceink: Dömsödi Gábor
Rádiós és televíziós személyiség, aki maga mögött hagyva a televíziózást, új hivatásba kezdett. Városból vidékre költözött akkoriban, és egy település életét kezdte irányítani. Amikor egy súlyos betegség döntötte le lábáról, átértékelte az életét. Gondolatait Szegő Andrással osztotta meg.
Szegő András7 perc
Figyelni kell minden rezzenésre – Közeli Mácsai Pállal
Színész, rendező, színházigazgató: láthatja a közönség a pesti Örkény Színházban és a nemrégiben Oscar-díjra jelölt filmben, a Testről és lélekről című alkotásban. Mácsai neve fogalom, igazodási pont a színházi világban, ha alakításáról van szó, akkor mellbevágó, tűpontos, érzékeny. Hogyan formálja a különböző szerepeket az életében? Szegő András beszélgetett a színésszel.
Szegő András7 perc
Szimulációs hipotézis vs. valóság
Várható volt, hogy korán felkelek, bekapcsolom a laptopot, és a mesterséges fényben, míg odakint még éjsötét van, megírom ezt a cikket. Mert megegyeztünk egy határidőben, és szerencsére rendelkezésemre áll a technológia. Az otthoni kanapén ülve, a kávémat kortyolva olvasom netes forrásaimat. A számítógép az ölemben. Ahogy lenyomom a billentyűket, fekete betűk töltik meg a szövegszerkesztő […]
Gősi Lilla2 perc
Mennyire vagyunk képesek a változásra az élet derekán?
Soha nem változott még ilyen gyorsan a világ. Időnként felkapja az embert egy forgószél, és ki tudja, hol teszi le. Közben természetesen mi is folyamatosan változunk. Gyerekünk születik, elveszítjük a munkahelyünket, vagy váratlanul beköszönt az életközépi válság. Érdemes lenne megbarátkoznunk a gondolattal: előbb-utóbb újra kell programozni az életünket. Koronczay Lilla írása.
Koronczay Lilla8 perc
Ősi bizalommal egymás iránt – Címlapinterjú Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival
Hernádi Judit Magyarország egyik legismertebb színésznője, a lánya, Tarján Zsófi a mégsem róla híres, hanem arról, hogy a Honeybeast zenekar énekesnője. Két híresség, két nemzedék, kétféle stílus, és mégis hasonló küzdelem a felnőtt életút kezdetén. Mert mindig az eleje a legnehezebb, mondja erről Zsófi, mint ahogy a tengerbe is az elején a legbajosabb belemenni, mert ott partközelben még visszavernek a hullámok! Rist Lilla interjúja.
Rist Lilla8 perc