Aktuális
Hívása fontos
A hívás című filmben elrabolnak egy lányt, bezárják a csomagtartóba. Úgy menekül meg, hogy szinte végig telefonkapcsolatban van a segélyhívóközponttal, és folyamatosan közvetít, hogy milyen hangokat hall, az operátor abból próbálja kitalálni, merre járhatnak. Molnár-Csiki Marennek még senkit nem kellett kiszabadítania, de ez azzal is magyarázható, hogy szolgáltatása csak novemberben indult. Azt ajánlotta fel, hogy […]
Pór Attila2 perc
Amit a hűtlenségről tudunk (És amit csak sejtünk…)
Ha ön emberi lény, és valaha is gyengéd érzelmeket táplált egy másik emberi lény iránt… Ha előfordult már, hogy meg kellett bocsátania másoknak vagy önmagának azért, mert emberi lények… Ha úgy érzi, tökéletes kapcsolatban él… Ha úgy érzi, ekkora árulást a világon senki más nem élt meg… Azt hiszem, ez a cikk kifejezetten önnek szól. Vass Virág írása.
Vass Virág10 perc
Házasság újratöltve
Biztonság és újdonság, függetlenség és kötődés, szabadság és szerelem, mindkettőre egyszerre van szükségünk, tartják a pszichológusok, ez az egyik oka annak, hogy annyira bonyolultak vagyunk olykor saját magunknak is. A partnerkapcsolatainkban, a házasságunkban is ezt a kettőt szeretnénk egyszerre megélni. Sokan kongatják az intézmény felett a vészharangot, azt gondolva, hogy a házasságnak vége, az emberek […]
Rist Lilla2 perc
Amikor a győztes is veszít – Dominanciaharc a párkapcsolatban
Minden párkapcsolati konfliktus úgy oldódik meg a legegyszerűbben, hogy az egyik megmondja, neki van igaza, és kész. Ha ő az erősebb, a hangosabb, a határozottabb, akkor át is veri az akaratát. Férfiak és nők más-más eszközökkel érik el a másik feletti uralmat, a végeredmény azonban gyakran nem az lesz, amit a győztes remél. Rist Lilla írása.
Rist Lilla6 perc
Nem minden arany, ami fénylik, avagy mire kötelez a rang?
Minden rutinos újságolvasó tisztában van vele, hogy Meghan Markle amerikai színésznő nem tündérmesébe csöppen, amikor Harry herceg május 19-én oltárhoz vezeti, hanem egy olyan szervezeti struktúrába, amelyet nemes egyszerűséggel csak úgy szokás emlegetni: a Cég. Vass Virág írása.
Vass Virág8 perc
Lendületben a szánhúzó kutyák – Riport egy magyar női kutyafogathajtó udvaráról
Bár hazánkban egyre enyhébbek a telek, a szánhúzó kutyák versenye mégis virágzik, csak éppen szán helyett kocsit, biciklit vagy rollert húznak az állatok. A női kutyafogathajtók között van már saját Európa-bajnokunk is, az ő udvarán tizenhat husky szaladgál. Pór Attila riportja.
Pór Attila7 perc
Tévés kedvenceink: Balázsy Panna
Először tinédzserként találkozhattunk vele. Ő kölcsönözte a hangját Sophie Marceau-nak a Házibuli című filmben. Felbukkant a Danubius és a Juventus Rádióban, majd a Magyar Televízióban is. Az RTL Klub Reggeli című műsorára, amit évekig vezetett, mindenki emlékszik. Tíz éve láttuk utoljára a képernyőn. Koronczay Lilla interjúja.
Koronczay Lilla6 perc
Igazi barátok – Közeli Gáspár Sándorral és Gáspár Tiborral, a színész testvérpárral
Két kiváló, országosan ismert színész, ugyanabból a vidéki városból indultak, és nemcsak a hivatásukban találtak egymásra, de barátként is, akik mindenben számíthatnak egymásra. A testvérpárt egy fővárosi színházban egy színpadon láthatjuk. Vadas Zsuzsa interjúja.
Nők Lapja7 perc
Kelj fel, és járj!
Állítólag egy kardiológus professzor legfőbb egészségvédő tanácsa volt, hogy mindennap vidd le a kutyádat sétálni. Akkor is, ha nincs kutyád. Én ezen pár éve csak mosolyogtam, és bár értettem a lényeget, hobbifutóként nem tudtam elképzelni, hogy csak gyalogoljak. Aztán egy sérülés, két hét fekvés és három hónap gyógytorna után kimondta a gyógytornász azt, amitől féltem: […]
Jónap Rita2 perc