Óvodás keze, amint lepkét színez piros zsírkrétával közeli képen

Pszichológus: ha óvodában megtanultad ezt a képességet, 20 évvel később nagy előnyöd van

Mit kezdjen egy négyéves azzal, hogy annyira mérges, hogy legszívesebben odacsapna? Egy pennsylvaniai óvodai programban erre is gyakoroltak a gyerekek. Tizennyolc évvel később a résztvevők kevesebb magányról és depressziós tünetről számoltak be, mint azok, akik a szokásos óvodai foglalkozásokra jártak.
  • Nem az olvasás vagy a számolás az a készség, ami a legfontosabb lenne, hogy óvodában megtanulják a gyerekek.
  • Hogyan segíthetünk a gyermekünknek, hogy fejlessze ezeket a képességeket?
  • A mai magyar óvodai alapprogramban is szerepel az érzelmi nevelés.

Valaki kikapja a gyerekünk kezéből a lapátot a homokozóban. Mire odaérünk, az egyik üvölt, a másik már emeli a kezét. Szülőként ilyenkor többnyire azt szeretnénk, hogy senki ne üssön meg senkit, és gyorsan rendeződjön a konfliktus. De mit csináljon az a négyéves, akinek épp elvették a játékát? Hogyan reagáljunk szülőként helyesen? Mit tanácsoljunk a gyerekünknek?

Az érzelemszabályozás egyik legfontosabb része éppen az, hogy van a kezünkben eszköz arra, mit tegyünk abban a pár másodpercben, amikor már érezzük a dühöt, de még van időnk eldönteni, hogyan reagálunk. Hogyan tanítsuk ezt meg a gyerekünknek?

Mit tanultak a gyerekek az óvodában?

Két kisgyerek homokozóban felünézetben

Mit mondhatunk szülőként, ami segíti az érzelemszabályozás tanulását, ha kitör a vihar a homokozóban? (Forrás: Unsplash/Getty Images)

A Penn State Egyetem kutatói 356, átlagosan négy és fél éves gyerekkel indították a vizsgálatot. A gyerekek három pennsylvaniai megye alacsony jövedelmű családjaiból érkeztek. Az óvodai csoportok egy részében a megszokott foglalkozások mellé bevezették a REDI nevű programot.

Báboztak, eljátszották, hogyan lehet kibékülni egy vita után, és megtanulták a teknőstrükköt.

Ha elöntötte őket a düh, megálltak, vettek egy levegőt, és megpróbálták megfogalmazni, mi bántja őket. A szülők otthoni gyakorláshoz is kaptak anyagot. Azt is gyakorolták például, hogyan kérjenek segítséget, és hogyan beszéljenek arról, ami velük történt.

Karen Bierman és munkatársai 21–22 éves korukban kérdezték meg újra a résztvevőket. Akik annak idején a kibővített programba jártak, átlagosan elégedettebbek voltak az életükkel, és kevesebb depressziós tünetről és magányról számoltak be.

Miért érezhetjük úgy milleniálként, hogy ezt nekünk senki sem tanította meg?

Gyerekkorunkból inkább a hagyd abba a sírást maradt meg, mint az, hogy valaki megkérdezte volna, mi bánt? Nagy valószínűséggel a mai negyvenes-ötvenes éveikben járók gyerekként inkább azt élték meg, hogy a felnőtt csak annyit szeretne, ha elcsendesednének.

Arról igaziból mit sem tanultunk gyerekként, hogy mihez kezdjünk azzal, amit érzünk.

Nem csoda, ha a milleniál korosztály mára úgy érzi, elérte azt a határt, amikor már sem érzelmileg, sem mentálisan nem tudja feldolgozni azt a terhet, ami a családban és a munkában rá hárul. Hiszen nem volt szokás azon túl, hogy elfojtjuk az érzelmeket megtanulni, hogyan szabályozzuk úgy az érzelmeket, hogy azok egészséges mederbe terelődjenek. Még ma sem tudjuk sokan, mit tegyünk, amikor felnőttként árasztanak el bennünket az érzelmeink.

Hogy állnak ezzel a mai óvodások?

A magyar óvodai nevelés országos alapprogramja külön foglalkozik az érzelmi és közösségi neveléssel. A mai gyerekek környezetében is egyre több szó esik az érzelmek feldolgozásáról, ez már a meséken keresztül is egyre hangsúlyosabban megjelenik.

Mit mondhatunk ezek után a homokozóban kialakuló perpatvarnál a gyermekünknek? Tanítsuk a türelem és céltudatos kommunikáció alapjait már most: látom, mérges vagy, mert még játszottál vele. A kezeddel most ne üss. Segítek visszakérni a lapátot. Aztán amikor már mindketten megnyugodtunk, el is játszhatjuk, hogyan kérné vissza legközelebb.

Fotó: Unsplash

Ajánlott videó